
Fotó: Gligor Róbert László
Tájékozódó jellegű találkozón vettek részt az egyik székelyföldi üzletlánc képviselői és a nyárádmenti zöldségtermesztők a kereslet és kínálat egyeztetése érdekében.
2014. március 09., 15:362014. március 09., 15:36
2014. március 09., 15:372014. március 09., 15:37
Nyárádszeredában találkozott a vidék nagyobb zöldségtermesztőivel a Szuper és a Merkúr üzletláncokat működtető székelyföldi cég képviselete. Boros György Csaba tulajdonos kifejtette: szerinte van élet a multinacionális cégeken és a globalizált világon kívül is, ennek helye pedig a Székelyföld, ahol összefogással, tudatosan és komolysággal el lehet érni a célt. Szó esett a négy-ötmillió euró pénzforgalmat képviselő Góbé termékcsaládról is, amely a székely gazdának jövőképet, munkájának értelmet nyújthat. Már kialakulóban van a tej, a hús és a zöldség útja, ez utóbbiba kapcsolódhat bele a Nyárádmente, amelynek zöldsége vetekedik a hóstátival. Az üzletlánc számára nem az a kérdés, hogy honnan fog zöldséget felvásárolni, hanem az, hogy a helyi gazdáktól vásároljon, és nem feltétlenül a legalacsonyabb árakon. Ahhoz, hogy a felvásárlás hatékony módon történjen, a nyárádmenti gazdáknak is szervezett formába kell tömörülniük.
Dönteni kell az indulási formáról
Nyárádszereda polgármestere szerint Székelyföldön egy adott körben foroghat a munka, termék és a pénz. A termelőkön segíteni kell, a vállalkozókat pedig ösztönözni, hogy feldolgozás révén bővítsék termékskálájukat. Ugyanis termelés létezik, de a feldolgozás és értékesítés fogaskereke elakadt. Antal Zoltán kistérségi ügyvezető két lehetőséget lát az értékesítésre: az egyik a szövetkezeti forma, a másik egy, a kistérség mellett működő cég, amely kevés nagyobb gazda termékeivel indulna, időközben csatlakozhatnának a kisebbek is. Boros György Csaba hangsúlyozta: a székely gazda kezét mindenképpen meg kell fogni, és vezetni kell őt ebben a számára új világban. A vállalkozó a szövetkezeti forma mellett tette le a garast, ezen belül pedig a termékértékesítésre kell figyelni a csomagolás, esetleg savanyítás révén, valamint szükség lenne egy betárolási lehetőségre, hogy akkor kerülhessenek piacra a termékek, amikor azoknak jó áruk van.
Hogyan tovább?
Antal Zoltán szerint megérett az akarat a nyárádmenti gazdákban a továbblépésre. Szerinte első lépésben csak kevés gazdával kell indulni, a hálózat pedig tintafoltszerűen terjed majd, ha nem zárják be a kört. Az elkövetkező időszakban a LEADER-programon keresztül több pénz érkezhet a térségbe, ezért odafigyelnek majd, hogy közös értékesítési és hálózati rendszerekre is több pénz jusson. Tóth Sándor egy hűtőház és feldolgozó-csomagoló egység kialakítását szorgalmazta, míg Szőcs Antal backamadarasi termelő már annak is örült, hogy nyolc év után végre leült velük beszélgetni egy üzletlánc képviselője, aki hajlandó felvásárolni az itteni termékeket.
Végkövetkeztetésként az szűrődött le, hogy idén érdemes megalakítani egy termelői és értékesítői szövetkezeti formát, hogy az majd a közeljövőben forrásokat tudjon lehívni akár a LEADER-programon keresztül is hűtőházra, feldolgozói gépsorra.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
szóljon hozzá!