Forradalom Marosvásárhelyen: embereket öltek meg, de senki sem felelt ezért

Huszonhét évvel ezelőtt csütörtök volt, amikor a délelőtti órákban Marosvásárhelyen az ipari negyedből elindultak a munkások a  városközpont felé. Két autónyi fegyvertelen (értsd: lőszertelen) kiskatonát és szekust küldtek ki, hogy eltereljék és szétoszlassák a tömeget. A munkások oszlopa az Állomás tér felől a Kövesdomb felé elkerülte a katonákat, átment a régi Tudorba, onnan ki a Hosszú utcába, s a főtér felé kanyarodott, folyamatosan biztatva az erkélyen, ablakokban állókat, hogy csatlakozzanak a menethez. Akkor már a Postapalota mellett katonai kordon állt.

Átengedték a tömeget

Amikor a munkások menete elérte, a kordon megnyílt,  átengedte a tömeget a főtér felé. A tornyos városháza előtt álltak meg, követelték, hogy az akkori első titkár, Viorel Igreţ álljon szóba velük. Tulajdonképpen senki nem tudta, mit is akarnak beszélni vele. De nem is kellett, hisz az első titkár értelemszerűen ki sem jött az épületből. Délutánra a tömeg megritkult, annyira, hogy már csak mintegy ezer ember maradt a pártszékház előtt. Estére viszont újból megtelt a főtér. A pártszékházat – a tornyos városházát – katonákkal, milicistákkal, szekusokkal vették körül, ekkorra már töltött fegyverekkel álltak a megszaporodott tömeggel szemben. Korábban vízágyúkkal oszlatták volna az embereket, de azok szétszaladtak, majd újból visszatértek a főtérre. A délutáni órákban a szekusok és milicisták összefogdostak néhány tucatnyi embert, dubákba gyömöszölték őket, s felvitték a Rigó utcai szeku épületbe. Később kiderült – vallatták, bántalmazták őket.

Estére – ma sem tudni honnan, kitől – gyertyák kerültek elő, szinte minden főtéren álló kezében lobogtak a gyertyalángok. Innen is, onnan is felhangzott – erőszak nélkül (fără violenţă), ám ennek ellenére tompa zubogással hulltak le a Romarta üzlet vastag ablakai. Hogy kik voltak a kirakatokat betörők, nem tudni. A főtér világítását kioltották, csak a gyertyák szolgáltattak némi fényt.

Kilenc körül kezdtek lőni

Este kilenc óra körül a feszültség fokozódott, s eldördültek az első lövések. A nyomjelző golyók előbb a tömeg feje fölött szálltak a Tudor–Kövesdomb irányba, majd egyre lejjebb ereszkedtek a világító csíkok. Lőttek a Postapalota tetejéről is, nem csak a városháza felől, ezt akkor világosan láttam. A tömeg menekülésbe kezdett, jómagam egy, a Hosszú utcába leparkolt utánfutó kerekei mögé hasaltam, amíg a tüzelés alábbhagyott. Akkor este hat marosvásárhelyi kapott halálos lövést: a 21 éves Adrian Hidoş, a 25 éves Hegyi Lajos, a 33 éves Pajka Károly, a 30 éves Ilie Muntean, a 33 éves Bodoni Sándor és a 38 éves Tamás Ernő. A megyei kórházban 18 sebesültet ápoltak, de ezek száma jóval nagyobb volt, a következményektől tartva sokan otthon látták el sebeiket. A következő napon elmenekült a diktátor házaspár.

Átengedték a  forradalmat

Hamar Alpár Benjámin forradalmár megkeseredett szájízzel emlékezik az eltelt 27 évre. „Elég furcsa, hogy 27 év után sem tudni, ki lőtt Vásárhelyen. Most meg az van, hogy számba se vagyunk véve mi, akik akkor megsérültünk, akiket vertek, kínoztak. Besúgókat, milicistákat, szekusokat juttattak be közénk, a forradalmár szervezetekbe, miközben a hősök családjait mellőzik” – mondta el lapunknak. Pénzzel vettek maguknak forradalmár-igazolványt sokan, miközben az igazi rendszerváltó forradalmárok gyerekei szenvednek. „Van olyan forradalmár-hős gyereke, aki azóta sem tudja megünnepelni a születésnapját, mert azon a napon ölték meg az apját” – mondta el Hamar. Tulajdonképpen az történt – állítja –, hogy nem ellopták tőlük a forradalmat, hanem olyan naivak voltak, hogy átadták. Ezért is mondott fel a forradalmárok államtitkárságánál, ezért tett feljelentést a hamis forradalmárok ellen. Most azt reméli, hogy a katonai ügyészség rendet tesz végre ez ügyben.