Folytatja a befektetéseket a gázszolgáltató

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyi Nagydisznód utcában a hálózatra illegálisan rácsatlakozott szomszéd miatt történt gázrobbanás is szóba került az E-On szolgáltató hétfői évzáró sajtótájékoztatóján.

Simon Virág

2014. december 22., 16:382014. december 22., 16:38

2014. december 22., 17:112014. december 22., 17:11

Ana Maria Matei vezérigazgató köszöntőjében elmondta, hogy kihívásokkal és sikerekkel teli évet zárnak, amelyben nagy hangsúlyt fektettek a szolgáltatások bővítésére, és a fogyasztók biztonságára.

Teona Oltean vezérigazgató-helyettes közölte, hogy idén 150 millió lejt fordítottak a meglevő vezetékek cseréjére, bővítésére, és 2015-ben ugyanannyit szeretnének a hálózat felújítására költeni. Tőle tudjuk, hogy Maros megyében összesen 73 kilométeren korszerűsítették a hálózatot. Elsősorban Segesváron és Marosvásárhelyen voltak nagyobb munkálatok, de dolgoztak Dicsőszentmártonban, Radnóton, Kelementelkén, Somosdon, Erdőszentgyörgyön, Koronkán, Maroskeresztúron is.

„Mindig szem előtt tartjuk a fogyasztók biztonságát, ezért folyamatosan újítjuk fel a hálózatot, tájékoztató kampányokat is tartunk, felhívva a lakosok figyelmét, hogy milyen veszélyeknek teszik ki magukat, családjukat, szomszédaikat, ha improvizált készüléket használnak, törvénytelenül csatlakoznak a rendszerre” – mondta az igazgató, akitől megkérdezték, hogy a Nagydisznód utcai gázrobbanás nyomán ellenőrzik-e a környező tömbházakban, hogy van-e hasonló illegális csatlakozás a rendszerre.

Teona Oltean elmondta, hogy a robbanást követő vizsgálatok során kiderült, hogy egy szomszéd – akinek a gázórája le volt zárva és le volt pecsételve – törvénytelenül csatlakozott rá a rendszerre, s az így keletkezett gázszivárgás miatt robbant fel a szomszédos kétszobás lakás, tönkretéve az épület felső emeletét.

„Elsősorban a fogyasztók felelőssége, hogy rendeltetésszerűen használják a szolgáltatást, mi nem tudunk házról-házra járva vizsgálódni. A robbanás ügyében a vizsgálatok folytatódnak, lehetséges, hogy szúrópróbaszerűen helyszíni ellenőrzések is lesznek azoknál a lakóknál, akiknél le van zárva és pecsételve a gázóra” – mondta az illetékes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés