Fogyatékkal élők egyenlő eséllyel

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Hároméves projekt végéhez ért az Alpha Transilvana Alapítvány együttműködve a Tabula Egyesülettel és az Agora Alapítvánnyal. A három szervezet tevékenységének bemutatására kétnapos projektzáró konferenciát tartottak, amelyen a fogyatékkal élők munkaerőpiacra való felkészítéséről számoltak be.

Becze Dalma

2013. november 05., 20:152013. november 05., 20:15

2013. november 05., 22:012013. november 05., 22:01

A nagyszabású projekt célja az volt, hogy egy olyan folyamatot indítsanak el, amelyben szakmailag felkészítik a fogyatékkal élőket, és munkahelyet is keresnek számukra. A konferencia kedd reggeli megnyitóján az Alpha Transilvana Alapítvány elnöke, Alexandru Lupşa elmondta, 22 éve harcolnak a sérültekért. „Azt szeretnénk elérni, hogy a fogyatékkal élőknek is egyenlő esélye legyen. Ez azt jelenti, hogy be kell épülniük a társadalomba, dolgozniuk kell, ezáltal nő az önbecsülésük és a közösség tiszteletének is örvendhetnek. A három év során is ezt akartuk elősegíteni” – fogalmazott Lupşa.

A munka nem csak egy anyagi javakat biztosító aktivitás, hiszen ezáltal az életminőség is javul, és ezt a fogyatékkal élők is megérdemlik – jelentette ki Schmidt Loránd, a Maros Megyei Gyermekvédelem igazgatója. „Sajnos még mindig az a helyzet Maros megyében, hogy bár a fogyatékkal élők alkalmazása adókedvezménnyel jár, a munkaadók inkább fizetnek több adót, semhogy sérülteket vegyenek fel” – magyarázta a szakember.

A három szervezet különböző tanfolyamokat biztosított a sérültek számára, amelyet nyolcvanan végeztek el a három év alatt. Tanulhattak többek között főzni, dekorációkat, virágkompozíciókat készíteni, és fával dolgozni. Több mint 200 fogyatékkal élő vett részt tanácsadáson a projekt keretében, és jelenleg 40-en dolgoznak a szabad munkaerőpiacon. Összesen 78 személyt képeztek ki munkahely-közvetítésre, további 84 személyt pedig a sérültek szakmai felkészítésére. Országszerte 10 központot hoztak létre, ahol munkahelyet keresnek a sérülteknek.

A sok elmélet után nézzük meg, hogy az elképzelés hogyan működik a gyakorlatban. Egy marosvásárhelyi vállalat munkatársa, Simon Dezső beszámolt arról, hogy milyen sérültekkel dolgozni. Elmondása szerint időre volt szükségük a fogyatékkal élő fiataloknak, hogy megszokják a munka menetét, azonban belejöttek és jól dolgoznak. Az elején tartottak a kollégáktól, de most örömmel járnak dolgozni, sikerült beilleszkedniük. Simon Dezső szerint sok minden megváltozott amióta a két sérült fiatal náluk dolgozik: a munkások nyitottabbak, és sokkal többet beszélgetnek mint azelőtt.
A szervezetek munkája itt nem fejeződik be, sőt ez csak egy kezdeti szikra volt. A tevékenységek folytatódnak és a továbbiakban új ötleteket ültetnek gyakorlatba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés