Fesztivállá fejlődő falunapok Mezőfelében

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A hétvégén második alkalommal rendeztek falunapokat Mezőfelében, amelyet ezúttal az önkormányzat is felkarolt, de a környező falvakat is bevonták – mindenki egyértelmű sikerről beszél.

Gligor Róbert László

2014. június 23., 16:342014. június 23., 16:34

2014. június 23., 23:332014. június 23., 23:33

Az idei falunapok jóval felülmúlta a tavalyi első rendezvényt mind a résztvevők, fellépők, mind a nézők és támogatók számát illetően s a programok gazdagságában. Péntek este a Kéknefelejts társulat fellépésével tartottak sikeres nótaestet a kultúrotthonban közel 300 érdeklődő számára, szombaton hivatalosan is megnyitották a rendezvényt, majd a mezőfelei és mezőcsávási iskolások tanévzáró ünnepélyére került sor.

Egész hétvégén kiállítások színhelye volt a kultúra háza: a marosvásárhelyi Novák József képzőművész erdélyi címerekből nyitott tárlatot, a helyi Duicu-Tövissi Adrien és a csávási Benkő István festményekkel jelentkezett, a helyi református nőszövetség szebbnél szebb festett tányért, tálat, üveget, Fekete Márta papírhajtogatással készült munkákat mutatott be az érdeklődőknek, de Koncsag Erzsébet írásos kézimunkái mellett egykori fényképekből összeállított „nosztálgiázó” is várta a látogatókat, ahol az 1940-es országzászló alatti szavalástól az 1978-as farsangig, a Hajlik a nád című kulturális bemutatótól a családi fotókig sok mindent megismerhettünk. Felsorakoztak a falu népi iparművészete, a gyékényfonás levédett termékei is, az eredeti mintákkal díszített „fűzött” kosár, „szotyor”, ebédhordó „kantár”, lábtörlő, falvédő, de még virágtartó is – vezetett körbe Lázár Éva nyugalmazott pedagógus, kulturális szervező. És ott találtuk a Feszti-körkép első jelenetének hű másolatát is nemzetiszín zászlócskák társaságában a színpadon – ez identitásmegtartásra intő jel a mezőségiek számára.

Gazdag programot kínáltak

Szombaton sporteseményekre, utcabálra is sor került, de a programok vasárnapra „sűrűsödtek be”: Reggel a mezőcsávási fúvószenekar ébresztette a falu lakóit, a sportolni vágyók kerékpárra pattantak vagy a sportpályán kergették a foci- és röplabdát, de sok érdeklődőt vonzott a szabadi Szamurájok és a marosvásárhelyi Kyo Harcosok keleti harcművészeti bemutatója is. Délután a népi kultúra töltötte be a színpadot, sorra léptek fel a csávási fúvósok, marosvásárhelyi kisiskolás és helyi református gyerek furulyacsoportok, majd néptánctól dübörgött a színpad: a szabédi Fürgelábak nagy- és közepes csoportja, a csávási Harangláb, a marosszentkirályi Vadrózsák, a marosszentannai Aranykalász és a marosszentgyörgyi Öregfenyők szórakoztatták a közönséget. Ezután Szász Enikő, Szekeres Vígh Ágnes, Borsos Emese, Buta Árpád, Ábrám Tibor nótákkal, operettdarabokkal derítette még jobb kedvre az érdeklődőket, míg a könnyűzene kedvelőinek vásárhelyi, felei, csávási és szabédi fiatalok koncerteztek, de a rockzene sem hiányzott. Este mintegy negyedórás pazar tűzijátékot bámulhatott meg a több száz fős tömeg, majd aki bírta, éjszakába nyúló utcabálon szórakozhatott a helyi Bodó Olivérékkel.

Folytatást ígérnek a szervezők

Mezőcsávás község polgármestere, Szabó József Levente szerint ezt minden évben meg kell ismételni. Idén főszerepet vállalt a felei RMDSZ választmány kilenc tagja, övék minden érdem – mutatott rá az elöljáró. Az elmúlt évben 146 fellépőjük volt, ezen a hétvégén már 257, ebből hat néptánccsoport és nem kevesebb mint negyven énekes. Idén szombaton estére már elérték a tavalyi látogatói számot, a vasárnapi több száz fős tömeg már csak ráadás volt.Tavaly 15 támogatójuk volt, most 22. Mindez azt bizonyítja, hogy a fejlődés folyamatos és lesz folytatás – mondta el portálunknak bizakodóan Szegedi Barna szervező.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés