
A Maros megyei önkormányzat már egy hete jóváhagyta a Dicsőszentmártont Balavásárral összekötő 142-es számú megyei út felújítását Mikefalva térségében, ahol a földcsuszamlás nehezítette a közúti közlekedést.
2014. március 31., 11:562014. március 31., 11:56
2014. március 31., 12:482014. március 31., 12:48
Március 24-től dolgoznak a megyei útnak a községen átvezető szakaszán, főként azon a részen, ahol az aszfaltburkolat majdnem az út feléig beszakadt. „A mikefalvi út a Kis-Küküllő közelsége és átfolyása, az esőzések és a kamionforgalom miatt nagyon leromlott. Veszélyben volt a gépkocsivezetők biztonsága, a közlekedési kényelem pedig nem is létezett. Aki arra járt, láthatta, hogy egyenetlen volt a felület, és egy méter mély gödör is keletkezett, amely az útfelületnek több mint felét érintette. A Dicsőszentmártonba vezető út a megyei tanács költségvetéséből megvalósított első nagyobb projekt 2014-ben” – ismertette a Maros megyei közgyűlés elnöke, Ciprian Dobre, aki szerint a javítások után az út 6 méter széles lesz, a padka pedig 1 méteres, ami azt jelenti, hogy a teljes felület nyolc méter széles lesz. „A munkálatok összértéke 1.858.240 lej, és a közigazgatási beszerzést felügyelő internetes felületen, a SEAP-on közzétett felhívásra beérkezett ajánlatok alapján választottuk ki a kivitelezőt. A szerződést január 6-án írtuk alá” – ismertette az elnök.
Hozzátette, megközelítőleg 50 méter hosszú szakaszon okozott kárt az erózió, a teljes infrastruktúra-felújítást pedig mintegy 300 méteren végzik, hat méteres mélységig. A munkálatokat nyolc hónap alatt kell befejezni, ez idő alatt csak egy sávon lehet majd közlekedni – fogalmazott Dobre.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!