
Fotó: Szucher Ervin
Kedden, 11 óra előtt néhány perccel, felszállás közben lezuhant egy Cessna sportrepülőgép Marosvásárhely határában. A pilóta apró sebekkel megúszta, a gép viszont mintegy hetven százalékban kiégett.
2013. december 03., 15:362013. december 03., 15:36
2013. december 03., 16:462013. december 03., 16:46
A nagyváradi Virgil Lupaş pilóta, felszállás közben észlelte a hibát, ami ellenőrizhetetlenné tette a gépet. A repülő egyik szárnyával a kifutópálya szélén álló kisebb fáknak csapódott, majd földet ért és kigyulladt. A baleset a sportrepülőtér területén történt és nem az utcán, mint ahogy egyes hírportálok tudósítottak róla. Az 57 esztendős nagyváradi oktatónak volt annyi ideje, hogy elhagyja a lángoló gépet.
„A kimenekült pilóta állapota stabil, a gépe viszont szinte teljesen kiégett. Alakulataink idejében a helyszínre érkeztek és hamar eloltották a kigyulladt repülőgépet, és semmiféle más kár nem keletkezett” – nyilatkozta Mihai Gagyi, a megyei tűzoltóság sajtószóvivője.Virgil Lupaş nem volt hajlandó mentőautóba ülni és kórházba menni, így a sebeinek ellátását a helyszínen végezték. Gáll Melinda mentőorvos szerint a balesetet szenvedő pilóta állapota lehetővé teszi, hogy zúzódásait és kisebb égési sebét a továbbiakban otthon kezelje. A nyugdíjas oktató kedélyén sem esett csorba: Lupaş percekig elcsevegett, majd névjegykártyát váltott a helyszínre érkező Corneliu Grosu prefektussal, akinek részletesen elmesélte balesetének körülményeit.
Amint a rendőrségi illetékes, Andreea Pop lapunknak elmondta, a gép egy nagyváradi cég tulajdonát képezte. A váradi pilóta éppen főjavításra, Bukarestbe szerette volna vinni a Cessnát. A baleset okát a rendőrség, az ügyészség és a repülési hatóság vizsgálja, a marosvásárhelyi sportrepülőtéren teljes a hírzárlat. A létesítmény igazgatója, Florin Pop semmiféle adattal nem volt hajlandó szolgálni, még a baleset pontos időpontját is csak nehezen árulta el. Pethő András marosvásárhelyi oktató, aki telefonon értesült a balesetről, kizártnak tartja, hogy az Lupaş hibájából történt volna. Amint lapunknak kifejtette, a nagyváradi kollégája nem csak az egyik legtapasztaltabb oktató az országban, de egy rendkívül jó pilóta is. „Benne van a pakliban, bárkivel megtörténhet az, ami Lupaşsal történt. Tudása és tapasztalata lehetővé tette, hogy néhány kisebb sérüléssel megússza. Igaz, szerencséje is volt, hogy nem a belváros irányába, hanem a kombinát felé próbált felszállni, így nyílt területen történt a baleset” – mondta el Pethő, aki pályafutása alatt már élt át hasonló helyzetet.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!