Félreértett szabályozás?

Három hét van még hátra márciusból, amelynek végén a családorvosoknak összesíteniük kell az első negyedévben végzett vizsgálatokat. A keretszerződés értelmében munkanaponként legfeljebb 20 személyt vizsgálhatnak meg – emiatt komoly fennakadások vannak a betegek fogadása terén. A szaktárca szerint azonban a problémát a különböző esetek összemosása okozza.

Fancsali Attila

2012. március 08., 12:322012. március 08., 12:32

2012. március 08., 12:542012. március 08., 12:54

A 2012-es évre vonatkozó keretszerződés értelmében a családorvosok három hónap alatt maximum 1260 pácienst vizsgálhatnak meg, vagyis napi átlagban húszat. A huszonegyedik betegnek már nem írhatnak fel ingyenes vagy ártámogatott receptet, küldőcédulát, esetleg betegszabadságot.

Nem mindent korlátoztak

Kinizsi Zoltán, az egészségügyi miniszter tanácsosa megkeresésünkre elmondta, a napi 20 konzultációba nem tartozik bele a krónikus betegségben szenvedők receptjeinek kiállítása. „A törvény világosan kimondja, a családorvosnak kötelessége munkaidejében fogadni minden akut betegséggel hozzá forduló pácienst, függetlenül attól, hogy húsz, vagy harminc jelentkezik a rendelőjében. A krónikus betegeket, mivel nem feltétlenül sürgősségi esetek, a programja függvényében kellene előjegyeznie és fogadnia. Ezt azonban lehetetlen ellenőrizni. Receptet valóban korlátozott számban írhat fel a családorvos, de ez nem vonatkozik a sürgősségi esetekre” – mondta a szakember.

A probléma gyökere

A miniszteri tanácsos szerint a problémát az okozza, hogy a családorvosok összemossák a különböző eseteket. „Általános jelenség, hogy munkanap elején fél óra alatt felírnak például tíz receptet, és amikor a  21. páciens jelentkezik, azzal utasítják el, hogy nincs már rá keret. A krónikus betegek ellenőrzését a biztosító kifizeti a családorvosoknak, mint házi viziteket, vagyis ezek receptjeinek felírása elvileg nem számolandó bele a napi húszba” – mondta Kinizsi Zoltán.

Nem módosítják a számot

A Maros Megyei Családorvosok Szövetsége januárban közös gyűlést tartott a megyei egészségbiztosító pénztár vezetőségével, s többen is nemtetszésüket fejezték ki a korlátozás miatt. Szerintük figyelembe kellene venni, hogy egyes családorvosok listáin több a fiatal, míg másokén több az idős személy, és így van akinek kevesebb, van akinek több vizsgálatot kell megejtenie egy nap. Az egyik családorvos megjegyezte, ha továbbra is csak 20 beteget vizsgálhatnak meg, a páciensek lemondanak a korábbi családorvosukról, és olyanhoz iratkoznak fel, akinek kevesebb betege van.

Kinizsi Zoltán szerint azonban a konzultációk számának módosítása nem lehetséges. „Lennének olyan családorvosok is, akik papíron hatvan esetet is elszámoltatnának a biztosítóval – erre pedig nincs keret. Megtörtént, hogy egy családorvos 90 konzultációt jegyzett fel, és ha azt vesszük, hogy egy munkanap 8 óra és páciensenként átlagban 15 percig tart egy vizsgálat, arra a következtetésre jutunk, hogy ez a szám nem valós” – fogalmazott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés