A gittegylet megbélyegzéstől próbál megszabadulni a marosvásárhelyi népi egyetem, mely a napokban ünnepli fennállásának 50. évfordulóját.
2013. december 12., 13:102013. december 12., 13:10
A rossz megítélés főként az utóbbi húsz év gyenge menedzsmentjének tulajdonítható, amit az immár Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományos Egyetem (MKTE) névre keresztelt intézmény új vezetője, Csegzi Sándor (fotó) minél előbb meg szeretne változtatni. Az igazgató szerint még így is sok minden felvállalható az elmúlt fél évszázadból, de főként annak az első közel harminc évéből.
A múlt rendszerben magas szintű tevékenységek, színvonalas előadások, érdekes meghívottak, hasznos tanfolyamok fémjelezték az akkoriban komoly tekintélynek örülő intézményt. A volt tanárokat csütörtökön délután a Kultúrpalotában szervezett díszünnepély alkalmából jutalmazza a város vezetősége.
A mélyrepülés ’89 után kezdődött el, amikor néhány kivételt leszámítva, csupán oklevél kibocsátó futószalaggá degradálódott a népi egyetem. Sovány vigasz lehet, hogy ország 68 népi egyeteme közül a marosvásárhelyi is ott van azon nyolc-tíz között, mely „átvészelte a demokráciát”, nem szűnt meg és nem olvadt be egy másik állami intézménybe.
„Célunk, hogy az egyetem megfelelő keretet teremtsen a felnőttek folyamatos oktatására és képzésére, illetve az alacsonyabb szociális sorsú személyek veleszületett képességeinek a fejlesztésére. Ott vannak például azok a fiatalok, akik elvégezték a tizenkét osztályt, de nem sikerült leérettségizniük, nos őket kell úgymond visszanyernünk a társadalom számára. Ugyanakkor katalizátor szerepet szeretnénk betölteni a város művelődési és tudományos életében” – sorolta az MKTE fontosabb célkitűzéseit a volt alpolgármester, aki az utóbbi hónapokban csakugyan megpezsdítette az életet az intézménynek helyet adó Ifjúsági Házban.
Azon túl, hogy partneri viszonyt kötöttek a város felsőfokú tanintézményeivel, közös pályázatokat tettek le, felélénkítette a nemzetközi kapcsolatait, számos fórumot, konferenciát és workshopot rendeztek, a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományos Egyetem egyre inkább kezd a város tudományos életének az egyik legfontosabb háttérintézményévé válni. Vagy ahogy az új igazgató fogalmazott: próbál felnőni a hangzatos nevéhez.
A tanfolyamokat illetően a vezetés célja nem konkurálni másokkal, hanem kiegészíteni a piacon lévőket. Csegzi Sándor hangsúlyozta, hogy az, akinek csak oklevélre van szüksége, máshol próbálkozzon. „Vannak ilyen helyek a városban. Már többen jöttek, hogy megvan a diplomájuk, de most szeretnének valamit tanulni is, mert ahol ők végeztek, a befizetett összegért a papíron kívül szinte semmit nem kaptak” – mondta el az igazgató, aki úgy véli, a jövőben több magyarországi és németországi népfőiskolával közösen beindulhatnak a cserekurzusok is.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!