
Fotó: Boda L. Gergely
Több körzetet egybevontak, másoknál vezetőt cseréltek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség marosvásárhelyi szervezetének átszervezése során. Benedek István, a szervezet elnöke szerdán sajtótájékoztató keretében jelentette be, tizenhárom helyett már csak nyolc körzet maradt Maros megye központjában.
2012. augusztus 15., 15:012012. augusztus 15., 15:01
2012. augusztus 15., 16:012012. augusztus 15., 16:01
„Vannak olyanok, amelyeket megszüntettünk. A vezetőségük elfáradt, nehezen lehetett őket elérni, ezért szükség volt erre. Az átszervezést választmányi elnökök nélkül nem lehetett volna végrehajtani, ezért az utóbbi időben hetente találkoztunk velük, elmondták a problémáikat, és megpróbáltunk gyógyírt keresni rá. Az 1-es és 2-es, 3-as és 4-es, valamint az 5-ös és 10-es, illetve a 9-es és 12-es körzeteket összevontuk. A 6-os és 13-as körzeteket meghagytuk, mivel Marosvásárhely szinten mondhatjuk, hogy ezek szórványkörzetek, nagyon kevés magyar él azokban, de őket is képviselni kell” – fogalmazott Benedek István. Hozzátette, a 7-es körzetben gondok voltak, mivel az ottani elnök munkája miatt nem tudott száz százalékos teljesítményt nyújtani, így itt még kérdés, hogy mit tesznek. „Elkötelezett, tenni akaró, és olyan, aki cselekszik is. A lakók értékelik, és nekünk ezt kell figyelembe vennünk, hogy mi a marosvásárhelyiekért vagyunk” – mondta.
Kiemelte a 6-os és 3-as körzeteket, amelyek elnökei fiatalok és tevékenyek. „Szerencsére máshol is jelentek meg fiatalok, akik tenni szeretnének. A megyei vezetőség megfogalmazott egy javaslatot, amely szerint 320 fiatal önkéntest kellene beszerveznünk, de ehhez nincsenek meg a megfelelő feltételek. Van 70–80 emberünk, akik évek óta önkénteskednek, és amennyiben szükségünk van rájuk, úgy mozgósítani lehet őket” – fogalmazott Benedek. Hozzátette, a városi szervezet legfontosabb feladatának azt tartja, hogy az őszi parlamenti választásokra felkészüljenek, és lehetőleg semmi ne zavarja majd a voksolást.
„A folyamat során beszéltünk a körzeti elnökökkel, a lakosokkal, és mint kiderült, azt szeretnék, ha új arcok indulnának a képviselői, szenátori helyekért. Fiatalításra van szükség. Vannak, akik jó munkát végeznek, de itt az ideje annak, hogy az ifjabbak átvegyék a helyüket” – mondta.
Megjegyezte, még mindig nem érti, hogy a csúcsvezetőség miért a marosvásárhelyi szervezetet szemelte ki. „A megyeközpontban nem nyertük meg az önkormányzati választásokat, de nem is veszítettük el. Székelyföldön kívül az egyetlen olyan város, ahol nem veszítettünk tisztségeket, az Marosvásárhely. Szatmárnémetiben elveszett a tanácsosi többség, Kolozsváron négy helyett csak két önkormányzati képviselő tevékenykedik. Ezzel szemben mi megtartottuk mind a tíz helyet a képviselő-testületben.”
Benedek cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a marosvásárhelyi szervezet már nem létezne. Mint mondta, annak létjogosultsága van. „A marosvásárhelyi szervezet a lakosokat kell szolgálja, nem Benedek Istvánt, Borbély Lászlót. Az itt élő magyaroknak ősszel képviselői és szenátori helyeket kell szerezni” – fogalmazott. Hozzátette, az RMDSZ érdekvédelmi szervezet, és nem párt, így veszélyesek azok a döntések, amelyeket úgy hoznak meg, hogy kihagyják belőle a helyi szervezeteket.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!