
Fotó: Gligor Róbert László
Nyárádszentmárton névadó szentjére emlékeztek hétvégén. A község ünnepe egyben az új bor ünnepe is, így ilyenkor vigadalmat tartanak.
2013. november 11., 16:332013. november 11., 16:33
2013. november 12., 23:382013. november 12., 23:38
A község katolikusai a faluban álló kis kápolnánál tartottak búcsúmisét, míg az ősi, ma műemlék unitárius templomban a község unitárius és református lelkészei tartottak ökumenikus istentiszteletet. A hétvégi ünnep immár a tizennyolcadik volt, azaz már „nagykorúvá” vált, de jövője a közösségen múlik, miután lelkésze más gyülekezetbe távozhat.
A szentek üzennek
Kerekes József lelkész Szent Márton legendáját elevenítette fel. A köpenye felét a didergő koldusra terítő katona álmában Krisztus jelenik meg a köpennyel, ez pedig egyszeriben megváltoztatja a vitéz életét. „Nem kell nékem a kard és pajzs, Krisztus katonája leszek” – mondta az ifjú, aki fényes katonai pályáját abbahagyva pappá lett. Tetteink és emlékeink meghatározzák életünket, de nem érdemes a filléres emlékekkel foglalkoznunk, nem szabad a romokra építenünk, inkább élni kell azokkal a lehetőségekkel, amelyeket Isten felkínál nekünk. Isten arra vár, hogy kezeinket imára kulcsoljuk vagy rátegyük a kenyérre, munkára, és ne menjünk el egymás mellett közömbösen – nyomatékosította a lelkész.
Sándor Szilárd azt hangsúlyozta, hogy Szent Márton aranya, szellemi öröksége nem veszhet el a Nyárád völgyében, és meg kell látnunk azokat is, akik akár palást nélkül is szolgálják Istent. Szeressük ezt a helyet, ahol szentté lesz a lélek, megtisztul a hit – szólította fel az ünneplőket a lelkipásztor. Szent Márton jelleméből sokat lehet tanulni, mert ő víg örömben, gyászban, megpróbáltatásban erős gerincet kölcsönöz nekünk − figyelmeztetett Varga Sándor lelkész. A mi mindennapos feladatunk leszállni a magas lóról, lehajolni egymáshoz, mert a szentek üzennek: az utókor értékelni fogja a mát.
Márton-napi vigadalomá
Ahol a szó elnémul, ott a zene kap szerepet – mondta Varga Sándor házigazda, ugyanis az ünnepi alkalom hangulatát a jobbágyfalvi Nagy Ferenc férfikar tette magasztosabbá énekműsorával. Az ünneplés a szomszédos unitárius ház udvarán folytatódott, ahol libazsíros kenyérre és új borra várták a résztvevőket. Sorsjegyekkel sok ajándékot lehetett elvinni: bort, libazsírt, házikenyeret, sütőtököt, bögréket, virágkompozíciót, korsót, gyertyatartót vagy éppen mesefüzetet.
A fődíj természetesen idén is a Márton-napi lúd volt, amelyet a gyerekek fogtak meg a parókia udvarán, majd átadtak a szerencsés sorsjegy tulajdonosának: idén a helyi Nagy Mária Terézia vihette haza a piros szalagos gágogó szárnyast. A jó hangulatról a férfikar és zenekara gondoskodott, így egy kis mulatozásra is sor kerülhetett.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!