
Fotó: Boda L. Gergely
Szokatlan tiltakozási formát választottak a marosszentgyörgyiek, akik azt szeretnék, hogy az erdészeti hivatal hagyjon fel a Cinege-tetőn található erdő kivágásával. Szombaton délelőtt csemetékkel ültették körbe azt.
2012. október 07., 15:192012. október 07., 15:19
2012. október 07., 16:272012. október 07., 16:27
A Marosszentgyörgy melletti Cinege-tetőn először egy évvel ezelőtt zúgtak fel a láncfűrészek. Mint Sófalvi Szabolcs polgármestertől megtudtuk, akkor arra hivatkoztak, hogy az erdő része a fakivágási programnak. „Akkor Borbély László még környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszterként leállíttatta a favágást. Idén azonban újraindította az erdészeti hivatal a fakitermelést. Újból felkerestük a volt minisztert, és sikerült elérnie, hogy szeptember 28-átől leálljanak. Egy nappal korábban azonban nagyon sok munkás indult a Cinege-tető felé, és sötétedés utánig dolgoztak az esőben, hogy minél több fát termeljenek ki. Azok egymás után dőltek” – mondta a polgármester.
A helyszínre érve azt tapasztaltuk, hogy az erdőből több sávban vágták ki a fákat. Az utolsónál azonban inkább mészárlásnak, mintsem fakivágásnak lehetne nevezni azt, amit a munkások tettek. A fákat nagy sietségükben nem tőből vágták, hanem egy méterrel a föld felett, meghagyva a marosszentgyörgyieknek a csonkokat. „Arra törekedtek, hogy minél többet kivágjanak az utolsó napon” – mondta szomorúan a tiltakozó akcióban oroszlánrészt vállaló Marosszentgyörgyi Magyar Ifjúsági Egyesület (MIEGY) egyik tagja.
A szombat délelőtti tiltakozó akción az egyesület és a polgármesteri hivatal képviselői mellett általános iskolások, és helyi lakosok is részt vettek. Miközben a Cinege-tető egyik felén ültették az önkormányzat által vásárolt facsemetéket, addig a másik oldalon gulyást főztek a „munkásoknak”.
„Az emberek azért jönnek ki ide, mert itt erdő is van. Nem csak a zöld fű miatt. Ezt az erdőt pedig meg kell őriznünk. El kell érnünk, hogy az erdészeti hivatal kikérje a polgármesteri hivatalok véleményét is, ha fakitermeléshez akar hozzálátni” – mondta Sófalvi Szabolcs.
Az eseményen részt vett két siklóernyős is, akik egy tiszteletkört repültek a meggyalázott erdő előtt.
Tizennégy síremléket döntöttek fel vasárnapra virradóan a szászrégeni zsidó temetőben ismeretlen tettesek. A hatóság sírgyalázás gyanújával indított nyomozást az ügyben.
Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.
Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.
Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.
Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.
Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.
Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.
Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.
A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
szóljon hozzá!