Évfordulós ünnepi ülést tart az RMGE-Maros

•  Fotó: Bakó Zoltán

Fotó: Bakó Zoltán

Tisztújító közgyűléssel egybekötött megemlékezést tart a Románia Magyar Gazdák Egyesületének Maros megyei szervezete (RMGE-Maros) jövő pénteken, február 20-án, amelynek során számba veszik az eltelt negyedszázad alatt elért eredményeket.

Bakó Zoltán

2015. február 10., 15:482015. február 10., 15:48

2015. február 10., 15:492015. február 10., 15:49

Kettős ünnepség lesz a pénteki, amelyen a negyedszázados fennállást, de azt is megünneplik, hogy tizenöt éve, hogy a szervezet jogi személyként való bejegyzésére sor került – mondta el a Csomós Attila elnök, aki hozzátette, hogy az ünneplés mellett tevékenységi beszámoló, valamint tisztújító közgyűlés is lesz. Az alkalomra várják a szervezethez csatlakozott gazdakörök elnökeit, minden gazdakörből mandátumot nyert köri tagokat (minden tíz tag jelölhet egy-egy küldöttet), de jönni fognak a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR), a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) megyei kirendeltsége, az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság, a LEADER-programok Küküllő-, Nyárád- és felső Maros-menti egyesületei, a Transilvania állattartók egyesülete, a magyarbükkösi agráregyesület, a Blondy magtermesztő vállalkozás, a szervezettel együttműködő vállalkozások, cégek képviselői. Az anyaországból jelezte részvételét a Földművelési Minisztérium, a Nemzeti Agrárkamara, annak Pest és Csongrád megyei képviselete, a Kárpát Medencei Öko-gazdálkodók Egyesülete, a Kárpát-medencei régióból a zentai agrár-gazdálkodók szövetsége, a CSEMADOK, a Vajdasági Agrár-egyesületek Szövetsége.

Sikerrel működtetik marosvásárhelyi oktatási és információs központjukat, amelynek keretében szaktanfolyamokat, tanácsadást tartanak. Tavalyelőtt több mint nyolcszáz mezőgazdász szerzett itt képesítést valamilyen szakterületen. Ezenkívül több tapasztalatcserén vettek részt Magyarországon, ahol a résztvevők betekinthettek az ottani gazdálkodók tevékenységébe. Csak az elmúlt év során 50, 180 és 360 órás akkreditált felnőttképzési méhész, növénytermesztő, állattenyésztő, gazdaképző, farmvezető-képző tanfolyamokat futtatott, s egy egész sor településen szervezték meg a szakmai tanácsadást a gazdaköri tagok számára. Magyarországi alapítványokkal, egyesületekkel, intézményekkel tartottak fenn élénk informális kapcsolatot, köztük a szatymazi gazdakörrel, a Pest megyei TESZÖV-vel, a Szegedi Agrárkamarával és a Fűszerpaprika Kísérleti Állomással. Az RMGE-Maros részt vett a Kárpát-medencei Magyar Gazdaegyesületek Fórumán több más olyan szervezettel, amelyekkel tulajdonképpen kiépítették azokat a pilléreket, amelyekre támaszkodva elmélyíthetik nemcsak az anyaország és Erdély, hanem a Kárpát-medencei agrár kapcsolatokat is.

Mindezek az eredmények követték azt a kezdeti szakaszt, amikor a megalakulás után a szervezet csupán a tagság jogügyi kérdéseinek rendezésében tudott segítséget nyújtani, kisebb jelentőségű szakmai tanácsadással szolgált a gazdatársadalom hozzá forduló tagjai számára. Ma már a felnőttoktatás mindennapos valósággá vált, sok ezer gazda végezte el a tanfolyamokat, akik utána farmot, mezőgazdasági vállalkozást alapítottak a szervezettől kapott oklevél felhasználásával.

Amint az egyesületi elnök elmondta, a beszámoló után mutatják be a 2015-ös év eseménynaptárát. De hosszabb távú, az új uniós gazdasági stratégia 2015–2020-as időszakára vonatkozó terveikről is szó lesz, ennek a stratégiának az elemeit kívánják megismertetni a vidéki gazdákkal. Terveik között szerepel a falunapokon való aktív részvétel, az aradi, bukaresti, kolozsvári és jászvásári agrár jellegű országos kiállítások meglátogatása, a szeptember 5-i mikházi csűrszínházi gazdanap nagyobb és szélesebb körű megszervezése, nagyobb részvétel biztosítása, a délvidéki és kárpátaljai egyesületekkel való kapcsolat erősítése, de az egész Kárpát-medencei kapcsolatrendszer kiszélesítése is.

A zárszámadás, a tisztújítás – amit a gazdaegyesület Csokonai (Laposnya) utca 23. szám alatti székházában tartanak délelőtt 9 órától – csak a tagságot érinti, a délután 2 órakor, a Perla szállóban kezdődő beszámolón, a kül- és belföldi meghívottak hozzászólásain, meg az ünnepi vacsorán bárki részt vehet, aki február 15-ig bejelentkezik az RMGE-Maros székelyén vagy a 0265-268 125-ös telefonszámon. A részvételi díj 50 lej.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés