
Fotó: Vofkori László
Vasárnapig tart az ötödik Székelyföld Napok rendezvénysorozata, amelyhez Marosszék is csatlakozott, több településen szerveznek eseményeket, ezeket foglaltuk össze.
2014. október 11., 11:322014. október 11., 11:32
2014. október 11., 11:592014. október 11., 11:59
Október 14-én, kedden 12 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi székhelyén a magyar tánc történetéről tartanak rendhagyó történelemórát, valamint népviselet-bemutatót Novák Ferenc „Tata” Kossuth-díjas koreográfus-rendezővel. Az előadás különböző vidékek és korok táncait mutatja be, azok kialakulását, fejlődését, jellegzetességeit. A táncokat a Maros Művészegyüttes társulata szemléletes módon bemutatja. „A Maros Művészegyüttes kötelességének érzi részt venni a Székelyföld Napokon, hiszen 1956. október elsején Állami Székely Népi Együttes néven alakultunk, 134 taggal. A diákok számára létrehozott Rendhagyó történelemóra erre az alkalomra készült, de tervezzük, hogy november, december folyamán a megye több városába is elvisszük” – ismertette az intézmény vezetője, Barabási Attila. Ugyancsak a kövesdombi előadóteremben kedden 19 órától az Imádság háború után című előadás tekinthető meg. Bartók Béla műveiből tartanak kamarazene-koncertet 19 órától a Kultúrpalota kistermében. Fellép Márkos Albert (hegedű), Béres Melinda (hegedű), Bárdos Réka (ének), moderátor Benkő Judit.
Október 15-én, szerdán 18 órától a főtéri Zanza kávézóban sikeres marosszéki polgármesterekkel szerveznek kerekasztal-beszélgetést. Október 16-án, csütörtökön 17 órától a Színház-téren megnyílik a Marx József Fotóklub Székelyföld előhívása című ad-hoc fotókiállítása. „Eddig a Hargita Megyei Kulturális Központ égisze alatt vettünk részt a Székelyföld Napokon, idén először pedig külön szervezetként Marosszéken is bemutatkozunk egy interaktív kiállítással, amikor a művek mellett ott lesznek az alkotók is, akikkel beszélgetni lehet majd” – fogalmazott a fotóklub elnöke, Both Gyula.
Október 17-én, pénteken 10 órától Ákosfalván termék, állat és mezőgazdasági gép kiállítást szerveznek, 19 órától pedig a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében a Vox Novum Egyesület Kilyén Ilka Megszólal a Kultúrpalota című rendezvényét állítja színpadra. „Az estet a közönség kérésére ismételjük meg, és a Kultúrpalotáról készült háromnyelvű DVD-t is bemutatjuk. Katyi Antal színészekkel, zenészekkel, énekesekkel közösen videoklip-szerűen láttatja az épület néprajzi, népművészeti oldalát, hiszen ez az épület a népi szecesszió igazi kiteljesedése a Kárpát-medencében” – tudtuk meg Kilyén Ilkától.
Október 18-án, szombaton 10 és 19 óra között az erdőszentgyörgyi felújított Rhédey-kastélyban A székely nő ma címmel szervezik meg a székelyföldi nők konferenciáját. „Az utánpótlásról való gondoskodásról, a jövőről, a székely nő hétköznapjairól szervezünk tapasztalatcserét. Szó lesz a hagyományápolásról és kultúramentésről, előadást tart többek között Gergely Orsolya családpszichológus, a székely gasztronómiáról György Ottilia, a mezőgazdász nőről Máthé Emma, Bandi Katalin a divatról” – ismertette a mindenki előtt nyitott rendezvényt az RMDSZ Maros megyei Nőszervezetének elnöke, Csép Éva Andrea.
Szintén szombaton 10 órától a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium dísztermében történelmi vetélkedőt szerveznek 7.-8. osztályos diákoknak, 17 órától az Ariel Színház Nyomda utca 4. szám alatti székhelyén az Artecotur Egyesület által létrehozott Artsy M diákszínjátszó csoport a József Attila művei alapján készült Elutazni önmagunkhoz című előadását, 19 órától pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében a Tompa Miklós Társulat a My Fair Lady-t viszi színre. Október 19-én, vasárnap az Artsy M zárja az ötödik Székelyföldi Napok marosszéki rendezvényeinek sorát: 19 órától az Ariel Színházban mutatják be Lewis Caroll Alice Tükörországban című előadását.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!