Először támogat magyar kistérségi fesztivált a Maros megyei önkormányzat

A Maros menti és Görgény-völgyi fesztiválok mintájára az idén első ízben támogatja a Maros megyei önkormányzat az augusztus 1–3. között sorra kerülő Nyárádmenti Napokat.

Szucher Ervin

2014. július 29., 14:182014. július 29., 14:18

2014. július 29., 14:442014. július 29., 14:44

Míg a társszervezőként jelentkező önkormányzat már 10 éve komoly anyagi segítséget nyújt a többnyire románlakta vidékek népünnepélyeire, az RMDSZ-nek az idén sikerült első ízben kicsikarnia egy 70 ezer lejes támogatást a nyárádszeredai eseményre.

„Nem tartottuk méltányosnak, hogy a megyei önkormányzat csak a jobbára vagy színtiszta román kistérségek fesztiváljainak a szervezéséből vegye ki a részét, és a magyar vidékeket teljesen mellőzze. Ezért is szorgalmaztam egy közös, nyárád- és Küküllő menti rendezvényt, amibe végül csak a nyárádmenti önkormányzatok kapcsolódtak be. Eredetileg a bözödújfalui tó partjában gondolkodtunk, a szervezők viszont ragaszkodtak a nyárádszeredai helyszínhez” – mondta el portálunknak Kelemen Márton, a megyei testület alelnöke.

Mint megtudtuk, a Küküllő-menti települések azért nem társultak, mert egy önálló fesztivált képzeltek el maguknak, melynek első kiadására esetleg a jövő év nyarán kerülhet sor.

Kérdésünkre, hogy míg a Maros menti és Görgény-völgyi hagyományőrző fesztiválok egy-egy réten, a természetben zajlanak, a nyárádmentiek miért ragaszkodtak Szereda főteréhez, Kelemen elmondta, ők is mérlegelték annak a lehetőségét, hogy a deményházi fennsíkra hívják az ünneplőket, azonban végül több okból is a bekecsalji kisváros főtere mellett döntöttek.

„Nagyon szép hely kínálkozott Deményháza mellett, de a közelben sem áram-, sem vízforrás nincs. Másrészt a nyárádszeredai augusztus eleji nagyvásároknak évszázados hagyománya van, ezért is tekintenek úgy a környékbeliek a kisvárosra, mint a térség központjára” – érvelt az alelnök.

Az elmúlt években ebben az időszakban Nyárádszeredai Napokat szerveztek, de a kistérségi társulás ügyvezetője, Antal Zoltán most azt szeretné, ha ez a rendezvény más lenne. „Az egész kistérség ünnepére készülünk, melyen a hangsúly a kézműves termékeink turisztikai úton való értékesítésén, illetve a kulturális örökség bemutatásán lesz. Az első napra még könnyűzenei fellépőket sem hívtunk” – fejtette ki Antal.

Lesz viszont gyermekfoglalkozás, kézműves műhely, helyi termékek vására, fotókiállítás és kerekasztal-beszélgetés a falvak által kínált alternatívákról. A főtéri színpadon fellép a Bekecs Néptáncegyüttes és annak utánpótlás csoportja, az aszódi filharmonikus zenekar, valamint Herczku Ági és a Banda. Szombaton már sportvetélkedőkre, Kulcsár Székely Attila egyéni műsorára és könnyűzene-koncertekre is sor kerül. Ugyanaznap rendezik meg a Bekecsalja Szépe szépségversenyt, majd tűzijátékkal végződik a nap.

Vasárnap könyvbemutatót, trianoni verses emlékműsort, az első világháború kitöréséről szóló tudományos előadást hallgathatnak az érdeklődők. A rendezvénysorozatot a Spectrum Színház A vihar című előadása zárja. Kelemen Márton azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy az RMDSZ támogatási kérésének elfogadását Ciprian Dobre megyei tanácselnök nem kötötte a műsorterv ellenőrzéséhez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés