
Idén nyáron fog megjelenni a Vásárhelyi Hírlap 1500. száma. Maros megye legfiatalabb napilapja immár a VII. évfolyamát éli, változatos tartalommal igyekszik kiszolgálni az olvasót.
2013. április 15., 16:012013. április 15., 16:01
Vállalt nevéhez méltóan elsősorban a napi hírek, közérdekű információk közlése a feladata, de az újságírói műfajok legtöbbje éppúgy megtalálható a lap hasábjain – a rövidebb tudósításoktól a terjedelmesebb riportokig –, mint a hirdetéseké, reklámoké. Népszerű rovatainkban szórakoztatni is próbálunk, de ugyanakkor elgondolkodtatni is. Polgári laphoz illően kellő teret szentelünk a nemzetpolitikai törekvéseknek és a magyar közművelődésnek, nemkülönben hagyományainknak és történelmi örökségünknek. Sportéletünk pedig kihagyhatatlan témákat szolgáltat nap mint nap. A szerény létszámú, de annál aktívabb szerkesztőség megpróbál az olvasók kedvébe járni azzal is, hogy figyel a tőlük érkező visszajelzésekre.
A maga során a lap kiadója nyereményes előfizetési akciót hirdet. Miből is áll ez? Aki április 8. és október 31. között három hónapra megrendeli a Vásárhelyi Hírlapot a szerkesztőségben, illetve az újság marosvásárhelyi és vidéki terjesztőinél, kézbesítőinél, az további egy hónapig ingyen kapja majd a lapot. Aki ebben az időszakban hat hónapra fizet elő, az további két hónapig kapja bónuszként az újságot. Tehát mindkét esetben a hármat fizet, négyet kap elv érvényesül. Ugyanakkor az előfizetési akció egyben nyereményakció is lesz.
A nyereményjátékban azok az előfizetőink vesznek részt, akik április 8. és október 31. között minimum három egymást követő hónapban megrendelői a Vásárhelyi Hírlapnak, beleértve természetesen a hármat fizet, négyet kap akció részvevőit is. Közöttük sorsoljuk ki majd az értékes nyereménytárgyakat. Azok is részt vehetnek a sorsoláson, akik a postán fizetnek elő minimum három hónapra, és eljuttatják a szerkesztőségbe az előfizetési szelvényt vagy annak másolatát. Mit lehet nyerni? Kétszer kerül kisorsolásra a három díj, mivel kiadónk úgy döntött, hogy a vásárhelyi és a vidéki előfizetőket külön-külön díjazza. A szerencsés két elsődíjas egy hűtőszekrényt, egy mikrohullámú sütőt és egy mosógépet nyer, a két második díjas egy-egy televíziót, a két harmadik díjas pedig egy porszívót és egy mixert. Kérjük tehát állandó és alkalmi olvasóinkat: rendeljék meg lapunkat minimum három hónapra, hogy részt vehessenek a sorsoláson, és kérjük, szóljanak másoknak is erről a lehetőségről!
A Vásárhelyi Hírlap szerkesztősége
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!