Előbb a munka, mint a tanulás

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Nem minden diák szeretne érettségi bizonyítványt szerezni. Vannak, akik meg sem próbálkoznak a tudásfelmérővel, mert meggyőződésük, hogy úgysem sikerül. Akik szakmát tanultak, megpróbálnak elhelyezkedni itthon, mások viszont külföldön keresik kenyerüket.

Becze Dalma

2014. június 18., 12:292014. június 18., 12:29

Alternatívákat keresnek azok a maros megyei végzősök, akik nem iratkoztak be az érettségire, mert nem céljuk a továbbtanulás, vagy nem érzik elég kompetensnek magukat. Az idén végzett 4311 közül 1075 diák nem iratkozott be a tudásfelmérőre – tudtuk meg Illés Ildikó maros megyei főtanfelügyelő-helyettestől, aki hozzátette, ezek között olyanok is lehetnek, akik pótvizsgára maradtak, ezért nem mehetnek érettségizni. „A legtöbbjük szakiskolában végzett, ahol érettségi nélkül is kapnak egy szakmai diplomát, így ők inkább munkát keresnek, mint továbbtanulnak. Más diákok posztliceális képzésen tanulnak tovább, amelyhez nem szükséges érettségi bizonyítvány” – hozta tudomásunkra a főtanfelügyelő-helyettes.

Túl nehéz az érettségi, meg se próbálják

A szakoktatásban tanuló diákok úgy érzik, számukra sokkal nehezebb a tudásfelmérő – mondta György Enikő, a Gheorghe Şincai Iskolaközpont aligazgatója. „Az elméleti középiskolák diákjai több óraszámban tanulják például a román vagy a magyar irodalmat, így előnyük van a szakoktatásban tanulókkal szemben. Ráadásul az elmúlt évek eredményei is megijesztik őket, olyannyira, hogy már nem is akarnak beiratkozni a vizsgákra” – fejtette ki az aligazgató. Az iskolaközpontban 120 diák végzett idén, közülük 83-an érettségiznek. György Enikő elmondta, ezek főleg a humán profilú osztályok diákjai, a technikai osztályokból csak 4-5 diák jelentkezett a vizsgára. Azt is megtudtuk az aligazgatótól, hogy a szakmai diplomával rendelkezők nagy része el tud helyezkedni a munkaerőpiacon. „A szakma mellett döntők 40-50 százaléka már az iskola elvégzésekor talál állást, de a többiek sem maradnak anélkül. Idén három cég érdeklődött a végzőseink iránt, főként a számítógép technikusokat és az autószerelőket keresik” – mondta az aligazgató.


Biztos munkahely külföldön

Az erdőszentgyörgyi Szent György Iskolaközpontban sem különb a helyzet, a diákok azért nem próbálkoznak, mert biztosak a bukásban. Emellett az érdektelenségnek is nagy szerepe van az érettségi mellőzésében – tudtuk meg Tóth Domokos intézményvezetőtől. „Többen is visszautasították az érettségire való feliratkozást, emiatt át kellett szerveznünk a vizsgáztatást. A 65 végzős közül csak 44 vállalta be az érettségit, a többiek túl nehéznek tartották, így más lehetőségekhez folyamodnak. Egyesek elhelyezkednek a turizmusban, vendéglátóiparban vagy a közélelmezésben, de sokan mennek külföldre is. Van, aki szerencsét próbál, de sokak családtagjai már kint vannak, és el is intézték nekik a munkahelyet. A diákoknak megközelítőleg 20 százaléka távozik külföldre, és nagyon kevesen jönnek vissza. Akkor sem szülőfalujukban, hanem a nagyobb városokban keresik a megélhetést” – mondta az intézményvezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés