Élménydús verseny a Sapientián

Ha valaki a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi karára tévedne szombaton, ne gondolja, hogy buliznak az egyetemisták. Színes légballonokkal és zászlókkal lesz tele az aula, és persze számítógépekkel, ugyanis ECN matematika és informatika versenyre kerül sor. A kreatív és izgalmas versenyen nem csak egyetemisták, hanem középiskolások is részt vesznek.

Becze Dalma

2014. május 07., 18:052014. május 07., 18:05

2014. május 07., 18:392014. május 07., 18:39

Ma már nem okoz gondot a távolság, így az is megoldható, hogy valaki úgy vegyen részt egy versenyen, hogy nem is tartózkodik a verseny helyszínén. Az internet segítségével több csapat vesz részt a szombati ECN versenyen, mint ahány látható lesz „élőben”. A név a hatékonyság, kihívás és hálózat kifejezések angol megfelelőiből származik, amely előrevetíti a célkitűzést: hatékonyabbá és érdekesebbé tenni a Kárpát-medence programozói hálózatát. Ez a verseny nyitottságát is bizonyítja, több határon túli egyetemet is meghívtak a megmérettetésre, így jelen lesznek a Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Budapesti Műszaki Egyetem, Debreceni Egyetem, illetve a Szegedi Egyetem csapatai is.

A verseny két részből tevődik össze: az informatika szakosztály angol nyelven zajlik, és középiskolások, illetve egyetemisták vehetnek részt ezen, a matematika szakosztály pedig csak középiskolásoknak szól és magyar nyelven zajlik majd. A Sapientia versenyére a bukarestiek is szemet vetettek, így lett belőle az ACM világverseny régiós selejtezője. Összesen 36 háromtagú csapat jelentkezett a kilencedik éve megszervezett versenyre, ez a létszám rekordnak számít.

Az egyetem aulájában tucatnyi számítógép jelenik meg szombaton, hiszen ebben a nagy térben zajlik majd a megmérettetés. A tíz feladatot tartalmazó tételsort mielőbb meg kell oldaniuk a diákoknak, mert arra is pontot kapnak, hogy hogyan osztják be az idejüket, és a feladatokat nehézség szerint. A feladatok elvégzése után azonnal megkapják az értékelést, amennyiben helyes a megoldás a csapatok egy légballont kapnak számítógépük mellé. A matematika szakosztályon zászlókkal jelzik majd a helyes választ – tudtuk meg dr. Kátai Zoltán tanszékvezetőtől a szerdai sajtótájékoztatón. A verseny egyik érdekessége, hogy van egy nagyon könnyű és egy nagyon nehéz feladat. Kovács Lehel tanár elmondta, a nehéz gyakorlatot legtöbbször meg sem tudják oldani, csak kevésnek sikerül.

A középiskolások és az egyetemisták azonos tételsort kapnak, de a díjazás külön történik majd. Kilenc-, hat-, és háromszáz lejes díjakat nyernek a dobogósok, valamint egy ötszáz lejes különdíj is lesz mindkét generáció számára. Mindazok a középiskolások, akik valamilyen nyereménnyel térnek haza egy bónusszal is gazdagodnak, a Sapientia első helyet biztosít számukra bármelyik szakon a középiskola elvégzése után.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés