Elismerték a legjobb diákokat és tanáraikat

A szovátai Teleki Oktatási Központban osztották ki a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) Mákvirág, Bolyai Farkas és Kós Károly díjait a hazai és nemzetközi tantárgyversenyeken, illetve sportvetélkedőkön kiemelkedő teljesítményt elért középiskolásoknak. A tanárok, tanítók tudományos munkáját, kutatásait pedig Apáczai-díjjal ismerték el. Maros megyéből Borsos Szabolcs, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum filozófia tanára vehette át a díjat.

Hajnal Csilla (R)

2012. október 16., 13:392012. október 16., 13:39

2012. október 16., 14:332012. október 16., 14:33

Ünnepség keretében adták át szombaton az ország diákjainak és tanáraiknak járó elismeréseket a szovátai Teleki Oktatási Központban. A Mákvirág-díj gyémántfokozatát Maros megyéből Gyéresi Hunor András végzős tanuló vette át, illetve összesen 14, tavaly végzett diákot tüntettek ki a bronz-, ezüst- és aranyfokozattal. Többek között Kiss Anna, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja aranyfokozatú Mákvirág-díjat kapott. Tizedik osztályban elért eredményeikért tizenhárom diák részesült elismerésben, Megyesfalvi Botond, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanulója ezüstfokozatú díjat vehetett át. Kucsván Zsolt Levente, szintén a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja, a bronzdíjat elnyert 14 tanuló közül IX. osztályban elért eredményeiért kapta meg az elismerést.

Matematikai és irodalmi elismerések

Az RMPSZ Bolyai Farkas-díjjal jutalmazta a matematika, illetve Kós Károly-díjjal a magyar nyelv és irodalom, valamint az anyanyelvápolás terén kiemelkedő teljesítményt elért középiskolásokat. A XII. osztályt végzettek közül Gyéresi Hunor, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum volt diákja vette át az elismerést.

Az emberi méltóságról szóló írásaiért díjazták

A tanárok, tanítók tudományos munkájának hazai elismeréseként hozta létre az RMPSZ az Apáczai-díjat, amelyet ebben az évben ötödik alkalommal osztottak ki. A tíz évvel ezelőtt alapított díjat kétévente vehetik át az önálló kötettel vagy tudományos szaklapban közölt tanulmánnyal rendelkező pedagógusok pályázat útján. Ebben az évben összesen 39 pályaművet küldtek be humán- és természettudományok, illetve pszichopedagógia kategóriákban. A díjat egyetlen Maros megyei pedagógusként Borsos Szabolcs, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum filozófia tanára vehette át A kreatív gondolkodás lehetősége, illetve Háttérkérdések a kudarc fogalmáról című munkáiért. Tanulmányai az emberi méltóság védelmében születtek – mondta el korábban a könyvek szerzője. „Nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy trükkök százai születnek arra, hogy miként lehet megsérteni az emberi méltóságot, és ennek a felismeréséből, illetve belső motivacióból születtek meg az írásaim” – tette hozzá.

A filozófus már négy éve foglalkozik a kudarccal kapcsolatos kutatással, a kreatív gondolkodást pedig lehetőségként látja a kudarcból való kilábalásra. Az Apáczai-díj tulajdonosa úgy véli, szakmailag komoly elismerést jelent ez a díj, Románia egyetlen olyan elismerése, amellyel az ő szakterületén a kutató munkát értékelik. Borsos Szabolcs 2003-ban már átvehette a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógus Kutatói Pályadíját, amelyet akkor első határon túli magyarként kapott meg a marosvásárhelyi tanár.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 12., vasárnap

Leégett a teteje egy lakóháznak Maros megyében

Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.

Leégett a teteje egy lakóháznak Maros megyében
Hirdetés
2026. április 11., szombat

Dorin Florea is üzent „magyar barátainak”, és egyértelműen állást foglalt a magyarországi választás kapcsán

Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.

Dorin Florea is üzent „magyar barátainak”, és egyértelműen állást foglalt a magyarországi választás kapcsán
2026. április 11., szombat

Súlyos közúti baleset történt Marosludas közelében

Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.

Súlyos közúti baleset történt Marosludas közelében
2026. április 11., szombat

Ünnepi menetrend szerint és más útvonalon közlekednek a buszok ortodox húsvétkor

Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.

Ünnepi menetrend szerint és más útvonalon közlekednek a buszok ortodox húsvétkor
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Forgalomkorlátozások Marosvásárhelyen az ortodox húsvét idején

Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.

Forgalomkorlátozások Marosvásárhelyen az ortodox húsvét idején
2026. április 10., péntek

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál
Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál
2026. április 10., péntek

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

2026. április 10., péntek

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt

Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében

A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében
2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
Hirdetés