
Biciklisávokról még nem, azonban kerékpártárolókról már beszélhetünk Marosvásárhelyen. Szeptember 18-án, kedden a Mobilitás Hete keretében hivatalosan felavatták az első bringaparkolókat.
2012. szeptember 18., 15:422012. szeptember 18., 15:42
2012. szeptember 18., 15:502012. szeptember 18., 15:50
Felavatták az első bicikliparkolókat Marosvásárhelyen, amelyeket a Heineken a Közösségekért pályázatból valósít meg a Marosszéki Közösségi Alapítvány a polgármesteri hivatallal együtt. A MuresOnBike-program keretében kedden délelőtt öt helyszínen – a lakónegyedekben egyet-egyet – helyeztek el parkolót, négyet a Kövesdombon, a Maros Művészegyüttes előtti parkban. Gál Sándortól, a Marosszéki Közösségi Alapítvány elnökétől megtudtuk, a Kövesdombon még a posta előtt két állványt, lennebb (a vasútállomás felé) pedig további kettőt adtak át a használóknak.
„Ezek a helyszínek az elsők között voltak, amit a lakosság javasolt, és ezekre gyűlt össze a pénz. A projektben 150 parkoló szerepel, eddig összesen 19-et helyeztünk ki. Az állványok formáját az unDAverde egyesület tagjai úgy dolgozták ki, hogy nem csak az első kereket, hanem a biciklivázt is le lehet kötni. A www.muresonbike.ro honlapon a lakosság eddig 21 helyszínt javasolt, amint összegyűl a 300 lej – amiből 150 lejt a projekt biztosít, tehát 150 lejre van szükség –, akkor helyezzük is ki. A pályázat értéke 50 ezer lej, adományokból és szponzoroktól további 25 ezer lejre számítunk” – ismertette Gál Sándor.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!