
Fotó: Boda L. Gergely
Az utasok létszámának növekedésére és így 16 százalékkal nagyobb bevételekre számítanak idén Maros Megye Tanácsának alárendeltségébe tartozó vidrátszegi reptéren – derül ki a légikikötő idei költségvetéséből, amelyet a napokban fogadtak el.
2015. február 15., 15:022015. február 15., 15:02
A megyei önkormányzati képviselők legutóbbi rendkívüli ülésükön fogadták el a reptér 2015-ös költségvetését, amelyből kiderül: 14,20 millió lej szerepel a bevételeknél és 14,19 millió lej a kiadásoknál.
A Transilvania repülőtéren idén is hangsúlyt fektetnek a befektetésekre, erre összesen 4,89 millió lejt szánnak. Tervek szerint vásárolnak egy többrendeltetésű hótakarító gépet, egy reptéri tűzoltóautót, egy három tonnás rakodót, de jelentős összeget szánnak a kifutópályák kivilágítására és leaszfaltozására is. A reptér áramellátását is szeretnék korszerűsíteni, ennek érdekében tanulmányt rendelnek a második áramforrás létrehozásának megvalósíthatóságáról, és kicserélik a jelenlegi hálózat egy részét.
A költségvetés elfogadása kapcsán Ciprian Dobre megyei tanácselnök elmondta: „2014-ben a jelenlegi vezetőség elé azt a célt tűztük ki, hogy próbáljanak minél több bevételre szert tenni, hogy csökkenteni tudjuk a megyei tanács hozzájárulását. Az idei költségvetésben 8,5 százalékkal kevesebb lesz a tanács hozzájárulása, mint előző évben. Ez annak is tudható, hogy a tervek szerint növelni fogják az utaslétszámot, így nőnek majd a bevételeik, előreláthatóan mintegy 16 százalékkal. Míg 2014-ben 176 345 felszálló utas volt, idén szeretnék elérni a 205 ezret. A jelenleg összeállított költségvetés szerint a reptér saját költségvetésének 60 százalékát tudja kigazdálkodni, vagyis ennyi a saját bevétele”.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!