Elfogadták a vidrátszegi repülőtér költségvetését

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az utasok létszámának növekedésére és így 16 százalékkal nagyobb bevételekre számítanak idén Maros Megye Tanácsának alárendeltségébe tartozó vidrátszegi reptéren – derül ki a légikikötő idei költségvetéséből, amelyet a napokban fogadtak el.

Simon Virág

2015. február 15., 15:022015. február 15., 15:02

A megyei önkormányzati képviselők legutóbbi rendkívüli ülésükön fogadták el a reptér 2015-ös költségvetését, amelyből kiderül: 14,20 millió lej szerepel a bevételeknél és 14,19 millió lej a kiadásoknál.

A Transilvania repülőtéren idén is hangsúlyt fektetnek a befektetésekre, erre összesen 4,89 millió lejt szánnak. Tervek szerint vásárolnak egy többrendeltetésű hótakarító gépet, egy reptéri tűzoltóautót, egy három tonnás rakodót, de jelentős összeget szánnak a kifutópályák kivilágítására és leaszfaltozására is. A reptér áramellátását is szeretnék korszerűsíteni, ennek érdekében tanulmányt rendelnek a második áramforrás létrehozásának megvalósíthatóságáról, és kicserélik a jelenlegi hálózat egy részét.

A költségvetés elfogadása kapcsán Ciprian Dobre megyei tanácselnök elmondta: „2014-ben a jelenlegi vezetőség elé azt a célt tűztük ki, hogy próbáljanak minél több bevételre szert tenni, hogy csökkenteni tudjuk a megyei tanács hozzájárulását. Az idei költségvetésben 8,5 százalékkal kevesebb lesz a tanács hozzájárulása, mint előző évben. Ez annak is tudható, hogy a tervek szerint növelni fogják az utaslétszámot, így nőnek majd a bevételeik, előreláthatóan mintegy 16 százalékkal. Míg 2014-ben 176 345 felszálló utas volt, idén szeretnék elérni a 205 ezret. A jelenleg összeállított költségvetés szerint a reptér saját költségvetésének 60 százalékát tudja kigazdálkodni, vagyis ennyi a saját bevétele”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés