
Elektronikai hulladékot gyűjtenek a marosvásárhelyi Ion Vlasiu Szakközépikola ökológia szakos diákjai. A középiskolások egy országos versenybe neveztek be, amelyen a legtöbb hulladékot összegyűjtő csapat jutalomban részesül.
2015. január 30., 15:002015. január 30., 15:00
2015. január 30., 15:012015. január 30., 15:01
Maros megyéből 17 iskola csapata nevezett be a versenyre, ami azt jelenti, hogy tanintézetük gyűjtőközponttá válik. Szászrégen, Dicsőszentmárton és több vidéki település diákjai is gyűjtik az elektronikai hulladékokat, Marosvásárhelyen pedig a kereskedelmi középiskola és a Ion Vlasiu Szakközépiskola tanulói.
A versenyt a Romániai Újrahasznosítók Egyesülete (RoRec) szervezi, a nyerteseket kirándulással vagy elektronikai cikkekkel ajándékozzák meg – tudtuk meg Hampel Emőkétől, a Ion Vlasiu Szakközépiskola kémia szakos tanárától. „Ősszel hirdették meg a versenyt, ami májusig tart. Mivel a diákok számára is zsúfolt volt ez a félév, most tudunk igazán foglalkozni vele. A verseny célja, hogy minél több elektronikai hulladékot összegyűjtsenek a diákok, ezáltal is népszerűsítve a szelektív hulladékgyűjtést. A 15 fős csapat felszerelte az iskolában a szervezet által küldött dobozokat, amelyekbe el helyezni a használhatatlanná vált elektronikai eszközöket. Szórólapok segítségével népszerűsítettük az akciót, továbbá február folyamán vetítéssel egybekötött bemutatókat fogunk tartani, amelyek segítségével szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az elromlott készülékeket ne a szemeteskukába dobjuk” – mondta a vezető tanár.
Arra is volt már példa, hogy a diákok a tanárnőt keresték meg azzal, hogy hallottak az akcióról, és nekik is lenne mit tenni a szelektív dobozokba. A lemerült elemektől kezdve, elhasznált villanykörtéken, neoncsöveken át bármit lehet hozni, például melegszendvics-sütőt vagy számítógépet is. Akiknek nagyobb elektronikai cikkei vannak, például mosógép vagy hűtőszekrény, azt elszállítják, csak kérni kell ezt a 0800-444 800-ás zöld telefonszámon.
Amennyiben ezt a lehetőséget választják, meg lehet említeni a Ion Vlasiu iskola nevét, ugyanis ez beleszámít a versenybe. Az iskola diákjai már túllépték a 4 kg hulladék/fő minimális követelményt, most már az első helyért hajtanak. A csapat 75 kg-nál tart, s továbbra is várják a hozzájárulásokat.
Az autók száma folyamatosan nő, a parkolóhelyeké már kevésbé, így megtörténik, hogy egymást licitálják túl a lakók, hogy a tömbházuk előtt hagyhassák a kocsit. Így történt ez Marosludason is, ahol most osztják szét a szabad helyeket.
Fogadják a jövő évre érvényes lakáskéréseket Marosvásárhelyen, ahol kevés állami bérlakás szabadul fel, a legkisebb szociális lakások pedig alig 12 négyzetméteresek. A bérleti díjak jelentősen eltérnek, a késői fizetés és a kilakoltatás is gondot okoz.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Bűnmegelőzési hét indult Maros megyében: szeptember 21. és 25. között a rendőrség partnereivel együtt a gyerekek, a szülők, a tanárok, az idősek és az egész közösség számára szervez programokat. Az eseménysorozat részeként öt témakört járnak körül.
Az elosztó hálózaton végzett munkálatok miatt több Maros megyei településen is felfüggesztik az ivóvízszolgáltatást hétfőn délelőttől körülbelöl 15 óráig – olvasható az Aquaserv közleményében.
Romániában újra napirenden az iskolai egyenruha kötelezővé tétele: a szenátus bizottsága elfogadta a javaslatot, de sokak szerint ez nem oldaná meg a bullying problémáját. Mások úgy vélik, az egyenruha csökkenti a diákok közötti különbségeket.
Segesváron a májusi korlátozás után a héten teljesen betiltották a szerencsejáték-termek működését. Marosvásárhelyen jövő héten szavaznak újra a kérdésről, pontosításokat eszközölve a helyszíneket illetően.
Járhatatlanná teszik az erdei utakat, szemetet hagynak maguk után, és veszélyes helyeken gyújtanak tüzet a Görgényi-havasokba terepjárókkal, kvadokkal és más motoros járművekkel érkező turisták – hívják fel a figyelmet a Maros megyei hegyimentők.
A Maros megyei oktatásról, az iskolák biztonságáról és az igazgatói versenyvizsgáról is beszéltek a héten azon a gyűlésen, ahol a megye oktatási intézményeinek és a tanfelügyelőségnek a vezetői, illetve a rendőrség képviselői is jelen voltak.
Nagyszabású ellenőrző akciót tartott a Segesvár melletti Szásznádas, Cikmántor, Dános és Keménynagyszőlős településeken pénteken a Maros megyei rendőrség. Több bírságot szabtak ki, jogosítványt vontak be, egy embert pedig börtönbe szállítottak.
szóljon hozzá!