Együtt ünnepelnek a kismamák a leányanyaotthonban

A kilencszobás épület, amelyben papíron kilenc kismama és gyermeke fér el, jelenleg tele van. Megtörténik, hogy a szükség átírja a szabályokat, több anyát is befogadnak, de most mindenkinek saját kuckója van. A statisztikai adatok hallatán nem csodálkozunk, hogy telt ház van. Georgeta Podartól, a Materna igazgatójától megtudjuk, Maros megyében évente ötszáz kiskorúnak születik gyermeke. Közülük azok kerülnek be a központba, akiknek nincs más menedéke, akiket családja szégyell, nem fogad be. Ha egyáltalán van családjuk.

A Phare Alapból létrehozott Materna otthon a gyermekjogvédelmi igazgatósághoz tartozik, Maros Megye Tanácsa tartja fenn. „Az egyedüli olyan intézmény a megyében, ahol menedéket találnak a terhes fiatalkorúak és a kismamák. Van még egy központ Marosvásárhelyen, ahol bántalmazott anyák húzódhatnak meg gyermekeikkel, velük is együttműködünk. Mivel szoros kapcsolatunk van a megyében tevékenykedő szociális munkásokkal, és számon tartjuk azokat a kiskorúakat, akik gyermeket várnak, hatékonyan tudunk segíteni azoknak, akik nehéz helyzetben vannak” – mondja az igazgató.

Befogadnak olyan gyermeket váró fiatalkorúakat, akiket a „szégyen” miatt kitagad a családja, nincs hova menniük, mert a leendő gyermek apja, ha egyáltalán a közelben marad, nem tud megfelelő körülményeket biztosítani sem az anyának, sem a gyermeknek. Jöhetnek a központba olyan anyák, akik az otthoni agresszió miatt kell elmenekülniük, és három évnél kisebb gyermekük, gyermekeik vannak.

„Befogadtunk ideiglenesen olyan édesanyát is, akinek hat gyereke volt, a legkisebb három évnél kisebb, és nem volt hova menniük. Elsődleges célunk, hogy segítsünk a bajban levő anyán és gyermeken, megelőzzük azt, hogy a kicsi az árvaházba kerüljön” – tudjuk meg.

Bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak vidéki településekről kerülnek ide tudatlan leányanyák vagy olyanok, akik árvaházakban nőttek fel, Georgeta Podar mosolyogva mondja, hogy náluk vidéki és városi, alacsonyan képzett és egyetemista is volt már lakó.

„Volt olyan pártfogoltunk, aki normálisnak, átlagosnak tartott családból került ide, mert miután kiderült, hogy gyermeket vár, elkergették otthonról a szülei. Általában ilyen esetben a szülők az első sokk után megkeresik gyermeküket, és visszafogadják. Volt olyan kismamánk, aki egy esztenán nőtt fel, a központban látott először vezetékes vizet és mellékhelyiséget. De volt orvosira járó fiatalunk is, aki egy kis székelyföldi településről származott, két évig ösztöndíjasként tanult az egyetemen. Elcsábították, teherbe esett, és szégyellte megmondani a kis faluban élő szüleinek, hogy gyermeket vár. Azt mondta nekik, hogy Magyarországra ment, közben itthon szült, s nálunk húzta meg magát. A kiskorúak mellett vannak olyan édesanyák, akik a mélyszegénységből kerülnek ide. Megpróbálunk munkahelyet keresni nekik, segíteni lábra állni, boldogulni” – meséli az igazgató.

Még kimondani, leírni is nehéz, hogy a legfiatalabb terhes, aki idekerült, 11 éves volt. Míg kortársai meleg otthonaikban játszottak, ő már életet hordott szíve alatt, és megtapasztalta a szülés gyönyörűséges fájdalmait. Georgeta Podar azt is elmondja, hogyha 14 évnél kisebb állapotos leány kerül hozzájuk, értesítik a rendőrséget, s ők eljárást indítanak az apa ellen. A 11 éves kislány „megrontója” esetében is így történt, felfüggesztett börtönbüntetést kapott, de mivel nem kellett börtönbe vonulnia, rendszeresen látogatta a gyermekét.

„A 11 éves kislány rendkívüli esetnek számított, így nemcsak hat hónapig maradhatott nálunk, hanem amíg betöltötte a 16. évét. Közben az apukának, aki rendszeresen tartotta velük a kapcsolatot, állandó munkahelye lett, így otthont tudott biztosítani nekik. Kértük a gyámság feloldását, és lehetővé tesszük, hogy az édesanya és gyermeke elhagyja a központot” – fejti ki Georgeta Podar.

Ez egy szerencsés eset, ha lehet ezt mondani. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a központ szakembereinek igyekezete nem hozza meg a várt eredményt, a kiskorú anya nem tudja megtanulni, hogy hogyan kell gondoskodni gyermekéről és magáról, nem tud, nem akar dolgozni, beilleszkedni. Ritkán, de megtörténik, hogy a szakemberek úgy döntenek: a csecsemő érdekében elveszik őt az anyától, és nevelőcsaládnál helyezik el.

Az otthonban élők, talán érthető, nem szívesen beszélnek magukról, múltjukról, még homályosan körvonalazódó jövőjükről. Szandi nemrég „ünnepelte” 15. születésnapját. Halk szavú, kedves, szőke kislány, akinek egyhetes a kisfia, Patrik. A szűkszavú édesanyától megtudjuk, hogy tízéves korában került elhelyezési központba, a hetedik osztályt fejezte be, mert közben kiderült, hogy gyermeket vár. Két hónapja van itt, az apa majdnem mindennap meglátogatja őket. Szandi szemében kis remény csillan, amikor erről beszél. „Jó itt nekünk, a kicsivel. Azt hiszem, ez lesz az egyik legszebb karácsonyunk. Melegben vagyunk, biztonságban, nem hiányzik semmi” – mondja, s közben olyan természetességgel fogja egyhetes kisfiát, mintha nem első gyermeke lenne.

A szomszédos szobában egy fekete hajú kis angyal kekszet majszol, s mikor bekukkantunk, édesanyja karjaiba menekül. Az igazgatónő mindkettejüket dicséri, az édesanyát, mert tisztán tartja szobáját, felelősen és ügyesen gondoskodik kislányáról. A kicsit pedig, mert napról napra szemmel láthatóan fejlődik, tanul, ügyesebb lesz. „Örülünk, amikor látjuk, hogy vannak olyan fiatal anyukák, akik megragadják a központ és a szakemberek által nyújtott lehetőséget, összeszedik magukat, s próbálnak saját lábukra állni” – mutat rá az igazgató.

Szenteste ünnepi menüt főznek a Materna központban is, együtt ülnek az asztalhoz töltött káposztát enni az édesanyák és nagyobbacska gyermekeik. Talán pár karácsonyi dal is elhangzik. Talán, mert nem biztos, hogy gyermekkorukban volt, akitől megtanulják a dalokat, mint ahogy az sem biztos, hogy érezték a kisült kalács illatát. De a központban alkalmuk van megtanulni a dalokat, a recepteket, és majd gyermekeiknek továbbadni. Idén a szentestét melegben töltik, bőségesen jóllakhatnak, szép terveket szőhetnek.