Egyre több fiatal család szorul támogatásra

Előreláthatóan – tavalyhoz hasonlóan – ötezer személy igényel majd fűtéspótlékot Marosvásárhelyen. Major Márta, a városháza szakigazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy a fűtéspótlék-kérvényeket október 13-tól, hétfőtől veszik át a megyeszékhelybeli Nyári Színház szomszédságában levő irodákban (Rózsák tere 41. szám).

Simon Virág

2014. október 09., 10:212014. október 09., 10:21

2014. október 09., 10:302014. október 09., 10:30

Az elmúlt években némileg csökkent az állami támogatást igénylő marosvásárhelyiek száma, de még mindig ötezren vannak, akiknek a családjában az egy főre eső  havi jövedelem nem haladja meg a 615 lejt. Major Márta elmondta, hogy a kitöltendő kérdőíveket hétfőtől munkanapokon 8-15 óra között lehet átvenni a Nyári Színpad melletti irodákból, ugyanott lehet benyújtani a szükséges iratokat is.

„Fontos elmondani, hogy mivel a törvény igen szigorú, elég sok iratra van szükség, s ezek ellenőrzésével szeretnénk megelőzni a tévedéseket, az esetleges visszaéléseket. Marosvásárhelyen nem volt rá eset, de más városokban megtörtént, hogy több százra rúgott azon kérelmezők száma, akik jogtalanul kaptak segélyt, s mikor erre fény derült, vissza kellett azt fizessék” – mondta az igazgató, aki arról is beszámolt, hogy egyre több fiatal család igényel állami segélyt. „A fiatal, kisgyerekes családok közül egyre többen felelnek meg a követelményeknek, s ez részben azért van, mert a legtöbb pályakezdőt és fiatalt is minimálbérrel alkalmazzák, s ahol van egy gyerek, ott a jövedelmük nem haladja meg az előírt felső határt. Az idősebbek esetében általában a nyugdíj 700 lej körül van, így ők sajnos már nem részesülnek fűtéspótlékban” – mondta Major Márta.

Az érdekeltek az alábbi iratokat kell hogy benyújtsák (eredeti és másolat): a család összetételét igazoló iratok (születési bizonyítvány, házasságlevél vagy válási végzés), a kérvény benyújtását megelőző hónapra érvényes jövedelemigazoló irat, a lakás tulajdonát vagy bérlését igazoló dokumentum, az utolsó gázszámla, vagy árammal fűtők esetében villanyszámla, amennyiben a család/személy gépkocsival, motorkerékpárral rendelkezik, akkor szükség van a jármű forgalmi engedélyére (talon). Ezeket az iratokat mellékelni kell a több oldalas kitöltött formanyomtatványhoz.

Fontos tudnivaló, hogy továbbra sem igényelhetnek fűtéspótlékot azok a személyek, akiknek tíz évnél fiatalabb gépkocsijuk vagy motorkerékpárjuk van, illetve traktorral rendelkeznek. Kivételt képeznek azok a tíz évnél fiatalabb személygépkocsik, amelyeket fogyatékkal élő személyek számára alakították át, s ezt rendeltetésszerűen használják.  Nem részesülhetnek állami pótlékban azok sem, akiknek a nevén több lakás vagy jelentősebb földterület van, és 3000 lejnél nagyobb bankbetéttel rendelkeznek.

A földgázzal fűtők esetében legtöbb segélyre azok jogosultak, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 155 lejt, ők havonta (november és március között) 262 lej kapnak, akiknek jövedelme 540 és 615 lej között van, a havi fűtéspótlék értéke 20 lej lesz. Elektromos árammal fűtők esetében a legnagyobb igényelhető segély 240, a legkisebb pedig 48 lej, s azok, akik fával  melegítik lakásaikat, maximum 54, minimum 16 lejt kaphatnak a téli hónapokban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés