
Fotó: Boda L. Gergely
Három alkalommal, az RMDSZ Maros megyei székházában került sor arra az egyeztetésre, amelyen az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete találkozott a Romániai Magyar Kisgazda és Kisvállalkozói Platform elnökével, Vass Leventével és társaival, értesített az RMDSZ sajtószolgálata.
2015. február 23., 17:552015. február 23., 17:55
Egyebek mellett szóba került a küldöttek kérdése is az RMDSZ kongresszusára. „Noha a platformok rendelkeznek külön, a számukra fenntartott helyekkel, illetve a platformok képviselőinek különböző testületekben betöltött tisztsége révén hivatalból is tagjai a kongresszusnak, igényüket fejezték ki további helyekre. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete újból bizonyítva megértését, jó szándékát, akaratát felajánlott további két helyet az összesen 14 küldött helyből, illetve szándékunk megerősítése céljából további két ügyvezető alelnöki tisztséget is felajánlottunk. Bízunk benne, hogy az együttműködési javaslatainkat elfogadják és egyúttal biztosítjuk a csoport képviselőit, hogy mi mindig nyitottak leszünk irányukban!” – fogalmaznak a közleményben.
Mint ismeretes, korábban Vass Levente egy, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének vezetőségét erősen kritizáló közleményt bocsátott ki, kifejtve, hogy a szervezet „belső, konstruktív ellenzékeként” „kezd elfogyni a türelmük”. „Értékeljük, hogy a városi RMDSZ nyitott az irányban, hogy egyeztessen velünk, de ez a nyitás a formális gesztuson túl minden tartalmi szándéktól mentes volt. Nehezen látjuk a helyünket egy olyan szervezetben, amely a látszatra épít, és emiatt alig létezik már. Ez volt két éve, és ugyanezt teszik most is. A helyi RMDSZ vezetők nem vették számba az elmúlt két évben adott jelzéseinket, gesztusainkat, közeledéseinket, figyelmeztetéseinket” – olvasható a közleményben. „A közeljövőben újra döntést hozunk a Szövetséghez fűződő viszonyunkról, és polgármester választásokkal kapcsolatos stratégiánkról is. Mi azt szeretnénk, hogy Marosvásárhelyt egyrészt magyarul is érző, másrészt kompetens politikus vezesse – a helyi RMDSZ eddig semmi érdemi jelét nem mutatta, hogy ugyanez lenne a célja” – áll a dokumentumban.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!