Egyelőre marad az 50 km/óra

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A szenátus közigazgatási, jogi és védelmi szakbizottságai javaslatára a felsőház plénuma elvetette a KRESZ-módosításra megalkotott törvénytervezetet. A javaslatban az állt, hogy 0,15 ezrelék légalkohol, illetve 0,2 ezrelékes véralkohol szint esetén tekintsék ittasságnak az alkoholfogyasztást.

Bakó Zoltán

2014. március 04., 13:302014. március 04., 13:30

A kormány által kidolgozott törvénymódosító javaslat a 2002. évi 195-ös számú sürgősségi kormányrendeletet szerette volna módosítani olyan értelemben, hogy egyes kihágásokat szigorúbban büntetnek, illetve bírságolnak, s a településeken az eddigi 50 km/órás sebességhatárt 60 km/órára növeljék.

A törvénytervezet a társadalmilag veszélyes esetekben akarta alkalmazni a súlyosbításokat, s ettől a megalkotói visszatartó hatást reméltek. Súlyosnak minősül például a vasúti átjárón való áthaladásra vonatkozó szabály semmibe vétele, az ittas állapotú vezetés, az autópályán a forgalommal szembe-haladás, a megengedett sebességhatár 60 km/órával való túllépése, valamint a bejegyzetlen, vagy felfüggesztett bejegyzésű járművel való közlekedés. 

A törvénymódosítók azt ajánlották, hogy a súlyos szabálysértések bírságainak értékét 4 ezer és 10 200 lej között állapítsák meg olyan esetekben, ha a szabálysértés nyomán nagy anyagi kár keletkezik. A legtöbbet vitatott pontja a tervezetnek az volt, hogy az alkoholfogyasztást visszaszorítsák. A javaslatban az áll, hogy 0,15 ezrelék légalkohol szint, illetve 0,2 ezrelékes véralkohol szint esetén tekintsék ittasságnak az alkoholfogyasztást. A legnagyobb, legsúlyosabb kihágások esetében 121 és 200 büntetőpont érték között szabták volna meg a bírságtételeket (egy büntetőpont értéke az országos minimálbér 10 százalékának felel meg).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 12., vasárnap

Leégett a teteje egy lakóháznak Maros megyében

Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.

Leégett a teteje egy lakóháznak Maros megyében
Hirdetés
2026. április 11., szombat

Dorin Florea is üzent „magyar barátainak”, és egyértelműen állást foglalt a magyarországi választás kapcsán

Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.

Dorin Florea is üzent „magyar barátainak”, és egyértelműen állást foglalt a magyarországi választás kapcsán
2026. április 11., szombat

Súlyos közúti baleset történt Marosludas közelében

Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.

Súlyos közúti baleset történt Marosludas közelében
2026. április 11., szombat

Ünnepi menetrend szerint és más útvonalon közlekednek a buszok ortodox húsvétkor

Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.

Ünnepi menetrend szerint és más útvonalon közlekednek a buszok ortodox húsvétkor
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Forgalomkorlátozások Marosvásárhelyen az ortodox húsvét idején

Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.

Forgalomkorlátozások Marosvásárhelyen az ortodox húsvét idején
2026. április 10., péntek

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál
Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál
2026. április 10., péntek

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

2026. április 10., péntek

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt

Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében

A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében
2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
Hirdetés