Egy lépéssel közelebb a szemét-projektben

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A Maros Megyei Tanács március 27-ei ülésén a testület megszavazta azt a napirendi pontot, amely értelmében „egy lépéssel közelebb” kerültek a kivitelezéshez.

Gáspár Botond

2014. március 27., 18:212014. március 27., 18:21

2014. március 27., 18:322014. március 27., 18:32

Ciprian Dobre megyei tanácselnök elmondta, a kerelőszentpáli hulladékkezelő-állomás működtetésének és a hozzá tartozó szolgáltatásoknak a kiszervezésére vonatkozó határozat jóváhagyása „az első lépés a versenytárgyalás feladatfüzetének elfogadtatásához, amely alapján a szolgáltatásért érdeklődő cégek jelentkezhetnek”. „Ha ez megvan, akkor jöhet a versenytárgyalás. Mi mindent végrehajtunk, ami a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozik, ami a projektben a mi feladatunk. Sajnos ismert tény, hogy a polgármesteri hivatal megkésett a saját részével, ami sebezhetővé tette a projektet, és  veszélyezteti a majdnem 50 millió eurós beruházást. Ha az unió megrovásban részesít, akkor ennek a levét a marosvásárhelyi adófizetők isszák meg, ugyanis az esetleges bírság akár a projekt értékének 100 százaléka is lehet” – mondta a tanácselnök.

Radu Spinei projektfelelős szerint hétfőn (március 31-én) előkészítik a közbeszerzéseket felügyelő országos hatóság számára a jóváhagyáshoz szükséges dokumentációt. „A hatóság hozzávetőlegesen 14 nap alatt dönt arról, hogy elfogadja-e vagy sem. Ha nem kérnek tisztázást, kiegészítést, tehát két héten belül jóváhagyják, akkor kidolgozhatjuk a versenytárgyaláshoz szükséges feladatfüzetet, amely hozzáférhető lesz bárki számára, aki érdeklődik a szolgáltatás iránt” – ismertette. Ezután hasonlóan járnak el a kakasdi átrakó állomás esetében, és a begyűjtés esetében is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében

A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
2026. április 07., kedd

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak

Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen

Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen
2026. április 07., kedd

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban

Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban
2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
Hirdetés