Az iskolatej és -kifli program helyett meleg étkezést biztosítanának az óvodásoknak és az általános iskolás diákoknak. Ezt sok tanintézetben nagyon körülményes lenne megoldani, arról nem beszélve, hogy jóval többe kerülne. Az erről szóló törvénytervezetet a képviselőháznak kell még jóváhagynia.
2014. június 25., 16:172014. június 25., 16:17
2014. június 25., 16:242014. június 25., 16:24
Meleg étkezésre cserélnék le a tejet és a kiflit az óvodákban, illetve az iskolákban, azonban ennek a legnagyobb akadálya az anyagiak előteremtése. Ennek ellenére a szenátus elfogadta a törvénytervezetet, a döntés pedig a képviselőház asztalán van. A tervezetet benyújtó politikusok szerint több szempontból sem jó a tejet és a kiflit biztosító iskolai program: egyrészt egészségügyi szempontból, mivel csak egyfajta táplálékot biztosít a gyerekek számára, másrészt sok gyereknek nem ízlik a kifli, ezért nagy része kárba megy.
Újítások megfelelő feltételek nélkül
Több kérdés is felmerül az iskolaigazgatókban a meleg étkeztetéssel kapcsolatban. Először is szükséges egy hely, ahol a gyerekek elfogyaszthatják az ebédet, másrészt a főzésre konyhát vagy beszállítót kell biztosítani.
Marosvásárhelyen egyes iskolák rendelkeznek étkezdével, így nem jelentene gondot a meleg étel felszolgálása. A Bod Péter Diakóniai Központ által működtetett Bolyai kantinban étkeznek a Bolyai Farkas Gimnázium bentlakói, és több elemi osztályos diák is. Horváth Gabriella, az iskola aligazgatója elmondta, több mint kétszáz gyereket kellene ellátni naponta meleg étellel. „Jó ötlet ez a program ott, ahol van erre lehetőség, de ismét az történik, hogy nincsenek meg a szükséges feltételek az újításokhoz. Egyébként a gyerekek eléggé válogatósak, az is lehet, hogy sok étel menne kárba” – mondta az aligazgató. A Bolyai kantinban a diákoknak 8 lejbe kerül egy ebéd, és amennyiben beindulna a meleg étel-program, a kantin el tudná látni a bolyais diákokat – tudtuk meg Jakab Istvántól, a Diakóniai Központ vezetőjétől.
Átalakításokra lenne szükség
A legtöbb tanintézet azonban nem rendelkezik étkezdével, így több kihívással kellene szembenézniük. A 7-es számú általános iskola igazgatója, Tamási Zsolt elmondta, át kellene alakítani a termeket étkezdékké, hiszen az osztálytermekben nem ebédelhetnek a diákok, mert akkor a takarítással is gond lenne. „Legalább két teremre mindenképpen szükségünk lenne, amelyekbe kellene padlócsempe, bútorzat és egyebek. Nyilvánvalóan az iskolának erre nincs pénze. Az egységes ebédszünethez át kellene alakítani az órarendet is. Egy beszállító céggel meg lehetne oldani, de ha valóban meleg ételt szeretnénk adni a diákoknak, akkor a cég 20 percenként kellene hozza az ebédeket” – fejtette ki az igazgató.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!