
A megfelelő felvilágosítás – szegénységben élő közösségekben is – jelentősen csökkenthetné a nem tervezett terhességek számát, és segíthetne megelőzni a szexuális visszaéléseket is
Fotó: Mentsétek meg a gyermekeket alapítvány hazai szervezete
Míg az országos születésszám csökken, a gyermekanyák száma továbbra is riasztó mértékű. Romániában 601 esetben 15 évnél fiatalabb lány adott életet egy gyereknek 2024-ben, országosan pedig egy székelyföldi megye vezeti a kiskorú anyák listáját.
2026. március 10., 07:492026. március 10., 07:49
Összesen 143 637 szülés volt 2024-ben az országban, amelyből 13 018 esetben az anya mindössze 15–19 éves volt, és 601 esetben az anya még 15 éves sem volt. 23 ilyen fiatal lánynak már a második gyereke született, egynek pedig a harmadik. 652 tizenéves lánynál a 2024-es szülés már a harmadik volt – közölte a megdöbbentő számokat a Mentsétek meg a gyermekeket alapítvány hazai szervezete az Országos Statisztikai Intézet adataira hivatkozva.
A 15 év alatti anyák száma szerint a lista élén Maros megye áll 60 esettel, ezt követi Bákó megye (34), Bihar megye (31), Dolj megye (29) és Brassó megye (27).
Az alapítvány joggal hívja fel a figyelmet arra, hogy a szexuális felvilágosítás hiánya kulcsszerepet játszik ebben. A jelenlegi jogszabályok szerint az iskolai szexuális oktatás csak nyolcadik osztálytól kezdődhet, és csak szülői írásos beleegyezéssel. A szervezet szerint ez teljesen elavult szemlélet, és nem egyeztethető össze azzal, hogy a büntetőjogi felelősség már 14 éves kortól fennáll. Tehát
és az iskolai tanácsadó is csak akkor érintheti a témát a gyerekekkel osztályfőnöki órán például, ha minden szülőtől van írásos beleegyezés, de ez sokszor meghiúsul, mert akad egy-két szülő minden osztályban, aki nem egyezik ebbe bele.
Fotó: Haáz Vince
Bár a nevelés mindig a családban kezdődik, így a szexuális nevelés is, de a hazai tapasztalat azt mutatja, hogy még mindig
Ezt támasztja alá a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány önkénteseinek a tapasztalata is, akik 5-8. és 9-12. osztályokba járnak be szexuális felvilágosítást tartani egészségügyi és higiéniai szempontokat figyelembe véve.
Bálint Fülöp Tímea: vannak iskolák, ahol már 5-8. osztályban elkezdik a szexuális életüket, tisztában vannak az alapfogalmakkal, viszont az összefüggésekkel nincsenek tisztában
Fotó: Haáz Vince
Bálint Fülöp Tímea, a Szent Balázs Alapítvány munkatársa is tart ilyen órákat: az 5-8. osztályban tematikailag főleg a serdülőkori változásokra fektetik a hangsúlyt, középiskolában a serdülőkori változások mellett a menstruációról, de itt már a szexuális aktusról, abortuszról, védekezési módszerekről is beszélnek.
„Nagyon kevés az a diák, aki arra a kérdésre fölemeli a kezét, hogy szokott-e felnőttel erről a témáról beszélgetni. Az a tapasztalat, hogy a kortársaikkal beszélik meg ezeket a dolgokat, a kérdéseikre a választ az interneten keresik, a fiúk körében például nagyon nagy a pornófogyasztás, már 5-8. osztályban is.
– magyarázta el a Székelyhonnak Bálint Fülöp Tímea. Bizonyos iskolákban már 5-8. osztályban elkezdik a szexuális életüket, tisztában vannak az alapfogalmakkal, viszont az összefüggésekkel nincsenek tisztában: néha még a középiskolában is kérdés a lányok körében is, hogy mi történik a testünkben menstruáció közben. Tehát már nagyon sok mindent csinálnak, de
vagy ezek milyen következményekkel járnak – fogalmazott az alapítvány munkatársa.
Hozzátette, mindenképpen fontos lenne az iskolában erről beszélni a közoktatás részeként, de a tanárok sincsenek erre felkészítve, és érdekes helyzet lenne, ha a tanárra hárulna a felelősség, hogy ezt oktassa, mert más az ő viszonya a diákkal.
Fontos lenne az iskolában szexuális felvilágosítást tartani a közoktatás részeként, de kérdés, hogy ki lenne az a hiteles személy, aki erről beszélhetne?
Fotó: Haáz Vince
„Más, amikor például egy román szakos tanár, mint osztályfőnök próbál velük erről a témáról beszélgetni, vagy más az, amikor jön valaki, akitől bátran lehet bármit kérdezni. Mivel nem én vagyok a tanára,
– fejtette ki Bálint Fülöp Tímea, aki szerint ma egy diák sokkal bátrabban teszi fel a kérdéseit, mint például egy 5-6 évvel ezelőtti diák.
Van olyan tanuló is az osztályokban, ahová bejárnak felvilágosítást tartani, akinek már gyereke van, és úgy folytatja a tanulmányait. Ilyenkor fontos, hogy az osztályfőnök hogy áll ehhez a kérdéshez, de sok esetben elítélendően állnak hozzá, és arra kérik az alapítvány munkatársait, hogy magyarázzák el az osztálynak, miért rossz szexuális aktust létesíteni. Bálint Fülöp Tímea úgy véli, egy ilyen helyzetet
arra, hogy annak a lánynak most támogatásra van szüksége.
A Mentsétek meg a gyerekeket szervezet felhívja a figyelmet arra, hogy mélyreható törvényi reformra van szükség Romániában, és hangsúlyozza, hogy a megfelelő felvilágosítás – szegénységben élő közösségekben is – jelentősen csökkenthetné a nem tervezett terhességek számát, és segíthetne megelőzni a szexuális visszaéléseket is.
Itt jegyezzük meg azt is, hogy az Országos Statisztikai Intézet a „születések száma” statisztikában azokat az újszülötteket is belefoglalja, akik külföldön születtek, de Romániában anyakönyvezték őket – amennyiben a gyermek, illetve szülei szokásos lakhelye Romániában van.
Marosvásárhelyen jövő év végére megújul a Bolyai tér: gránitburkolattal és Zsolnay-szökőkúttal bővül, a Bolyai utca pedig részleges sétálóutcává alakul. A beruházást a helyi önkormányzat megemelt finanszírozási kerete teszi lehetővé.
Politikusi nagyotmondásokat oszlattak szét azzal, hogy tisztázták: milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár a külföldről hazatelepedés. Szó volt a munkanélküli segélyről, a nyugdíjazásról, a gyermekpénzről és az egészségbiztosításról is.
Marosvásárhelyen szervezik idén a tűzoltók szakmai versenyének országos szakaszát, amely a hivatásos tűzoltók hagyományos megmérettetése. Itt tudtuk meg azt is, mi jelenti a legnagyobb kihívást egy tűzoltó számára.
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Marosvásárhely több pontján a Fomco Truck Fesztivál kamionos felvonulás ideje alatt augusztus 14-én, pénteken.
459 gyorshajtót bírságoltak meg és 25 jogosítványt tartottak vissza a marosvásárhelyi rendőrök a ROADPOL SPEED akció során. A legtöbb jogosítványt azoktól vették el, akik több mint 50 kilométer/órával lépték túl a megengedett sebességet.
A családjával ment fürödni Marosvásárhelyen a Maros-folyóhoz az a 26 éves nő, aki hétfőn este elmerült a vízben és nem már tudták az életét megmenteni. Az ügyben büntetőeljárás indult.
Újraélesztést, vérzéscsillapítást, tűzoltást tanulhatnak azok az önkéntesek, akik jelentkeznek a Maros megyei katasztrófavédelem (ISU) által meghirdetett ingyenes programra.
Megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni annak a nőnek az életét, akit hétfőn este emeltek ki a Marosból a mentőegységek – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Kipróbáltuk a hivatalosan még készülő, de már használható marosszentgyörgyi kerékpárutat a Maros partján: nyugodt tekerésre, kikapcsolódásra jó választás lehet, bár néhány tájékoztató tábla és biztonsági részlet még hiányzik.
Kiskorúakból álló szászrégeni csoport megbotránkoztató viselkedéséről szóló videók keltek szárnyra a közösségi médiában. Egy 17 éves fiú kukafedéllel dobott meg egy férfit a parkban, a rendőrség megbírságolta az elkövetőt.
szóljon hozzá!