Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) bosszújának tartja Nagy András volt szászrégeni polgármester a hatóság újabb vádemelését, miután az RMDSZ-es politikus másik három pert végérvényesen megnyert, és a meghurcoltatásáért perbe fogta a román államot.
2015. január 20., 17:512015. január 20., 17:51
2015. január 20., 17:592015. január 20., 17:59
Újabb, immár a negyedik pert indította a korrupcióellenes ügyészség Nagy András korábbi polgármester ellen, akit a városháza hét alkalmazottjával együtt hivatali visszaéléssel vádolnak. A DNA szerint az RMDSZ színeiben 2004-ben és 2008-ban megválasztott polgármester és beosztottjai kilenc évvel ezelőtt 702 ezer lej kárt okoztak a városnak azzal, hogy a közvilágításra kiírt közbeszerzés ügyében állítólag szabálytalan és a város számára kedvezőtlen döntést hoztak.
Szerkesztőségünknek nyilatkozva Nagy András elismerte, hogy valóban véletlenül 702 ezer lejjel többet fizettek ki a magyarországi cégnek, de amint rájöttek a tévedésre, visszaigényelték az összeget. Mivel a kivitelező nem volt hajlandó visszafizetni a különbözetet, az önkormányzat perbe fogta, és megnyerte. „A városházának egy végrehajtóhoz kell fordulnia, és vissza is szerezheti a pénzét” – mondta el Nagy, aki szerint a könyvelőség éppen a DNA ügybuzgósága miatt hibázott. Az ügyészség ugyanis már évekkel ezelőtt vizsgálta a közvilágítás ügyét, és akkor az összes könyvelési dokumentumot bekérette. A városháza hiába kérvényezte az okiratok visszaadását, az egyébként csak egyetlen példányban készült papírokat csak egy év után juttatták vissza. „Dokumentumok hiányában a könyvelő nem tudhatta, hol tart a kifizetésekkel. Jóhiszeműen minden egyes számlát kiegyenlített, aztán az akták visszaszerzése után rájött, hogy túlfizetett” – magyarázta a volt polgármester. Az ügy pikantériája, hogy ez ügyben 2006-ban a DNA ejtette a vádat.
Nagy András a Székelyhonnak nyilatkozva úgy vélekedett, politikai, etnikai indítékkal folytat lejárató hadjáratot ellene a korrupcióellenes ügyészség. „Valószínűnek tartom, hogy a DNA mindent megmozgat annak érdekében, hogy 2016-ban ne szállhassak versenybe a polgármesteri tisztségért. Ugyanakkor az is sértheti az ügyészeket, hogy a korábbi három felmentő ítélet után, a DNA zaklatásai miatt perbe fogtam az államot, anyagi és erkölcsi kártérítést követelve. Ezt a pert ugyan elveszítettem, de nem hagyom annyiban, a leírhatatlan keserűségért, amit nekem és családomnak okoztak, a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulok” – szögezte le Nagy András, aki jelenleg a szászrégeni RMDSZ elnöki tisztségét tölti be.
Az ősz folyamán a régeni magyar politikus a legesélyesebbnek tűnt a sokáig betöltetlen prefektusi tisztségre. Nagy András azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a bíróság zárja le végérvényesen az állítólagos korrupciós ügyeit, ami december folyamán meg is történt. Időközben azonban a Szociáldemokrata Párt megyei vezetője, Vasile Gliga felrúgta a PSD és az RMDSZ közötti politikai egyezséget, kijelentvén, hogy Maros megyének nem lehet magyar prefektusa. A helyi román vezetők nyomására Victor Ponta végül Gliga egyik korábbi beosztottját, Vasile Viorel Opreát nevezte ki az RMDSZ-nek járó kormánybiztosi pozícióba.
Mint ismeretes, Nagy két ízben is úgy nyerte el a polgármesteri széket, hogy a város magyarságának számaránya már nem érte el a 30 százalékot.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!