
Fotó: Boda L. Gergely
Két Maros megyei csapat vett részt a Kémia – barát vagy ellenség elnevezésű verseny országos döntőjén. A hatvan csapatból csupán a marosiak voltak magyarok, akik dicsérettel tértek haza a román nyelvű versenyről.
2014. május 19., 16:592014. május 19., 16:59
2014. május 19., 17:222014. május 19., 17:22
Nagy büszkeség a két marosvásárhelyi iskola számára, hogy diákjaik ilyen eredményeket értek el, főként azért, mert a magyar nyelven tanuló diákoknak románul kellett előadást tartaniuk. Az országos versenyen a Ion Vlasiu Szakközépiskola kémia szakos diákjai, valamit a Bolyai Farkas Gimnázium diákjai dicséretben részesültek. Ezt nem az Oktatás Minisztérium adta, a Bukaresti Egyetem Kémia karának külön kitüntetése volt.
A diákoknak egy dolgozatot kellett összeállítaniuk, amely elméleti és gyakorlati részből állt, és 10 perc alatt kellett bemutatniuk egy zsűri előtt – tudtuk meg Hampel Emőke kémia szakos tanártól, aki a Ion Vlasiu iskola diákjait készítette fel. „Tanítás után is itt maradtak a lányok, és keményen dolgoztak a témájukon, amely az Indikátorok a konyhában címet viseli. Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy román nyelven is ilyen ügyesen adtak elő a versenyen” – mondta a felkészítő tanár. Vanta Johanna és Asztalos Hajnal Beáta kísérlete abból állt, hogy vörös káposztába, hagymába, teába, kakaóba és hasonló élelmiszerekbe savat és bázist tettek, és megfigyelték hogyan változik a színe, a ph-értéke. „Megfigyeléseinket román nyelven kellett elmondanunk, de nem is az volt a gond, hanem a szakszavak használata. A tanáraink sokat segítettek, lefordították a szakkifejezéseket, és leellenőriztek minket a verseny előtt. A kezdeti izgalom legyőzése után már elég jól ment az előadás” – mesélték a lányok.
A verseny célja az volt, hogy a gyerekek bemutassák kutatásaik eredményét – mondta Nagy Judit kémia szakos tanár, a bolyais diákok egyik felkészítő tanára. „A dolgozat címe A benzol – édes és hűsítő ellenség, amelyben az üdítő italokban létrejött káros anyag hatását vizsgálták, ennek a gyakorlati részét az orvosi egyetem felszereléseinek segítségével végezték el. Első alkalommal veszünk részt olyan országos szakversenyen, amely nem anyanyelven zajlik, így nagyon büszkék vagyunk a diákokra” – jelentette ki a pedagógus. Az üdítőitalokat Bálint Orsolya és Mihály Norbert Botond vizsgálta, akik kutatásukat 300 diák megkérdezésével kezdték. „A felmérésünkből kiderült, a diákok 17 százaléka naponta iszik üdítőt, 27 százalékuk pedig hetente. Ezt nagyon soknak találtuk. Az is kiderült, hogy olcsóbb italokat is gyakran fogyasztanak, ezekben pedig gyakrabban keletkezhet benzol. Ezt nem teszik bele az üdítőbe, hanem kialakul a tartósítószereknek köszönhetően” – fejtette ki Mihály Norbert Botond.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!