Diákotthon mint közösségépítés

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Elvágták a piros-fehér-zöld szalagot, s ezzel hivatalosan is átadták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem diákotthonát Marosvásárhelyen. A magyar állam támogatásával felépülő kollégium avatásán jelen volt Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is, aki hangsúlyozta: a Sapientia támogatásával a magyar nemzet fennmaradását támogatja a magyar állam.

Szász Cs. Emese

2014. október 03., 22:472014. október 03., 22:47

2014. október 03., 23:222014. október 03., 23:22

2001. október 3-án tartotta első tanévnyitó ünnepségét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az évfordulót 2012-ben az Egyetem Napjává nyilvánították, s azóta meg is ünneplik. Idén díjátadással és a marosvásárhelyi diákkollégium épületének hivatalos átadójával ünnepeltek Marosvásárhelyen.

Újra kellett építeni mindent: épületet, hitet

A koronkai kampusz aulájában kezdődő ünnepségen Dávid László, az EMTE rektora elmondta, jelenleg az egyetem 2200 tanulóval büszkélkedhet, akik harminc alapképzéses és nyolc mesterképző szakon tanulnak az intézmény három hagyományossá vált helyszínén: Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Kolozsváron, míg a tanításról több mint kétszáz oktató gondoskodik. „Egy intézmény életében nem sok a tizennégy év, de nekünk ennyi időnk volt kiépíteni egy intézményrendszert, tanítani, nevelni hallgatóinkat, tudományos kutatást végezni és elfogadtatni egyetemünket” – fogalmazott a rektor. Hozzátette: jelenkori történelmünk nem kedvezett a magyar egyetem ügyének, kellett ehhez az elkötelezett anyaországi segítség. „Újra kellett építeni mindent, épületet, egyetemhez kötődő tudást, kapcsolatot a múlt és jelen között, és legfőképp azt a hitet, hogy van értelme mindennek” – mondta Dávid.

A rektor elmondta, az oktatás mellett közösséget is szeretnének építeni, ennek előfeltétele pedig a diákkollégium, ezért is tartják fontosnak a bentlakást.

Bocskai-díjak az egyetem fejlesztőinek

Az egyetem napja alkalmat teremtett a díjazásra is: a 2012-ben alapított Bocskai István-díjat olyan személyek kapják, akik döntő módon járultak hozzá az egyetem fejlődéséhez. Az első elismerést Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak nyújtották át két évvel ezelőtt, ezúttal két díjazott is volt. Répás Zsuzsanna, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára kapott díjat, mert a Sapientia „benne rögtön társra lelt”. Kitüntették ugyanakkor a marosvásárhelyi kar alapító dékánját, Hollanda Dénest is, akinek nagy szerepe volt a marosvásárhelyi Sapientia létrehozásában, s ezáltal a magyar nyelvű műszaki felsőoktatás megteremtésében is. Hollanda a díj átvétele után elmondta, számtalan elismerést kapott már, ez számára azonban a legbecsesebb, mert ezt azért a munkáért kapja, amit élete legfontosabb megvalósításának tart.

Az ünnepség keretében tiszteletbeli professzori díjat kapott Balázs Lajos, a Sapientia csíkszeredai karának docense is, a csíkszeredai felsőfokú humánképzés létrehozásában végzett tevékenységéért.

A magyar állam nem kegyet gyakorol, amikor a Sapientiát támogatja

Az ünnepség része volt az egyetemi diákotthon átadása is, amely bár régi álma volt a Sapientiának, csak most valósulhatott meg, ugyancsak a magyar állam segítségével. Az avatón résztvevő magyar miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy a magyar kormány és magyar állam számára prioritás a Sapientia egyetem két okból is: egyrészt mert a magyar nyelv megmaradását szolgálja, másrészt, mert a magyar értelmiséget képezi.

„A magyar államnak az értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és a magyar emberek életminősége javuljon. Nyilván a magyar nemzet fennmaradása akkor lehetséges, ha minden nemzetrész megmarad. Ha akár az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, akár a délvidéki nemzetrész elveszne, az egyetemes magyarság csorbulna. Ahhoz, hogy az erdélyi magyarság fennmaradjon és ezáltal az egyetemes magyarság: ehhez kell a Sapientia” – mutatott rá Semjén Zsolt, aki szerint a magyar állam, amikor támogatja a Sapientiát, nem valamiféle kegyet gyakorol, jótékonykodik, hanem alapvető küldetését teljesíti. Semjén Zsolt jó hírrel is szolgált az intézménynek: elmondta a magyar állam működésre évi 2,2 milliárd forintot biztosít az erdélyi magyar felsőoktatási intézményrendszernek, fejlesztésre, építkezésre pedig 4,1 milliárd forintot három évre leosztva.

„Szomorú dolog, sőt szégyenletes, hogy a román állam egy fillérrel nem járul hozzá ehhez” – jegyezte meg a miniszterelnök-helyettes, aki szerint ezzel Bukarest a román állampolgárokat diszkriminálja, azokat az adófizetőket, akiknek az adójából fenntartják az egész romániai intézményrendszert, de ahhoz, hogy alapvető jogukkal élve egyetemen is anyanyelven tanulhassanak, ahhoz a román állam nem járul hozzá.

Az ünnepség utolsó mozzanataként a résztvevők hivatalosan is elvágták a piros-fehér-zöld szalagot a diákotthon előtt, majd mindenki végigjárhatta a négyszintes, 264 férőhelyes diákkollégiumot, amely nem egészen egy év alatt épült fel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben