Négy nap szünet után hétfő hajnaltól ismét elszállítja a Salubriserv a marosvásárhelyi háztartási hulladékot. A város vezetősége azt ígéri, hogy ezután nem lesznek fennakadások, s nem tornyosulnak majd szeméthalmok Marosvásárhely-szerte. A tároló problémája azonban még mindig nem oldódott meg, továbbra is a bezárt telep mellé, illegális helyre hordják a hulladékot.
2015. február 16., 18:342015. február 16., 18:34
A több tulajdonos kezében levő köztisztasági vállalat gépparkjának jelentős részét az elmúlt napokban elárverezte a közpénzügyi igazgatóság. Összesen 23 autót adtak el Maros és más megyéből jelentkező cégeknek. Részben ez vezetett oda, hogy csütörtökön reggel hiába várták a tulajdonosi társulások és a magánszemélyek, cégek, hogy elszállítsák a szemetet, a teli konténerek az utak szélén és a tárolókban maradtak.
Hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján az égető probléma kapcsán Dorin Florea, Marosvásárhely polgármester azt nyilatkozta, hogy a város vezetősége nem felelős a kialakult helyzetért. Többször tárgyaltak a cég vezetőségével, amely arról biztosította őket, hogy az anyagi nehézségek, a csődeljárás elindítása ellenére zökkenőmentesen tudják biztosítani a szolgáltatást. „Nekünk érvényes szerződésünk van, ezt egyelőre nem bontottuk fel. Természetesen tárgyaltunk más szolgáltatókkal is, hogy lássuk, ha a szerződés felbontására kényszerülünk, kivel tudjuk megoldani a szemét elszállítását. Tudok arról, hogy a Salubriserv gépparkjának egy részét elárverezték, de azt is tudom, hogy Marosvásárhely tisztán tartásához mindössze 12, kerek sűrítővel ellátott gépkocsira és négy 60-70 tonnás szállítóautóra van szükség. Biztosíthatom a város lakosságát, hogy hétfő reggeltől újra elszállítják a szemetet, és reméljük, hogy nem lesznek újabb fennakadások” – mondta a polgármester.
A tárolási problémára reagálva a városvezető elmondta, hogy tudomása szerint, bár meghirdették a versenytárgyalást a kakasdi szeméttároló működtetőjének kiválasztására, nem volt három jelentkező, így érvénytelennek minősítették azt. „A megyei tanács elnöke, Ciprian Dobre a szakminisztériummal konzultálva próbál megoldást találni erre a kérdésre, hogy minél előbb meg tudják nyitni a a kakasdi tárolót. Ha újabb versenytárgyalást kell szervezzenek, akkor még hat hónapig is elhúzódhat az ügy. Részünkről majdnem minden készen van, van áram- és vízellátás, igaz, hogy az út még nincs leaszfaltozva, de létezik, és lehet közlekedni rajta. Amíg a tárolókérdés nem oldódik meg, a régi, bezárt hulladéktároló mellé viszik a szemetet, miután a székelyudvarhelyi és segesvári tároló nem fogadta be a vásárhelyi hulladékot, Beszterce pedig 110 kilométerre van, túl messze, hogy oda szállítsuk” – vázolta a polgármester.
A sajtótájékoztatón jelen levő Claudiu Maior alpolgármester elmondta: hétfőn délelőtt tárgyalt a Salubriserv jogi felszámolójával, akitől megtudta, hogy a cég átszervezés alatt áll, így három évig nem lehet kényszervégrehajtással behajtani adósságait, s ígéretet kapott az illetékesektől, hogy zökkenőmentesen fogják biztosítani a szerződésben foglaltakat, vagyis elszállítják a szemetet és eltakarítják a havat az utakról.
„Hétfő reggeltől újra összeszedik és elszállítják a szemetet, egyelőre a régi szeméttelep mellé. Kértem a megye prefektusát, hogy lépjen közbe annak érdekében, hogy a segesvári tárolóba ideiglenesen beengedjék a Salubriserv autóit is. Egyelőre nem kaptunk pozitív választ” – mondta Claudiu Maior.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!