Csigalassúsággal épülő ravatalozó

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Mintha pásztor nélküli juhnyáj lennénk, kicsit így érezük magunkat – mondta egy nyárádszentannai fiatalember, amikor a ravatalozó épülésével kapcsolatos szerkesztőségünkbe érkezett panasz miatt a helyszínen tájékozódtunk. A református lelkész jó ideje Andrásfalvára költözött, ahol szintén szolgál, így a szentannaiak, legalábbis akikkel mi beszélgettünk, kicsit árvának érzik magukat.

Simon Virág

2014. március 26., 19:372014. március 26., 19:37

2014. március 26., 20:242014. március 26., 20:24

 

Kiderült, a volt egyházi iskolát alakítják át ravatalozóvá és klubteremmé, de a tavaly megkezdett munkálat túl hosszú ideje szünetel, ezért az emberek kételkednek a bemutatott terv megvalósíthatóságában, és az összegyűjtött pénz rendeltetésszerű felhasználásában.

Adományból, közmunkából

A számtalan uniós követelmény között szerepel az is, hogy minden településen kötelező ravatalozót építtetni, s többé nem megengedett, hogy az elhunyt hozzátartozót a családi háznál búcsúztassák, a lakott házban tartsák. A Nyárádszeredához tartozó Andrásfalván és Nyárádszentannán ezt részben önerőből próbálják megoldani. A helyi önkormányzat felajánlotta, hogy építőanyaggal segíti a helyieket, az építkezést pedig közmunkával, illetve adományokból kell megoldani. A szerkesztőségünkbe érkezett panaszlevél írója azt sérelmezte, hogy Nyárádszentannán, bár nekifogtak a munkálatoknak, és pénzt is gyűjtöttek erre a célra, semmilyen előrelépés nem történt. Jelenleg az elhunytakat vagy beviszik a két kilométerre levő nyárádszeredai ravatalozóba, hogy majd visszahozzák a szentannai temetőbe, vagy a családi háznál búcsúznak el tőle.

Folytatni kell az építkezést

Megkeresésünkre Bereczki Jenő, Nyárádszentanna egyik önkormányzati képviselője elmondta, hogy a templom és lelkészi lakás közelében levő volt felekezeti iskolát több éve nem használják, így falugyűlésen úgy döntöttek, hogy azt átalakítják, és a földszintre egy ravatalozót, az emeletre egy tor, és esetleg  más közösségi rendezvények megtartására alkalmas termet készíttetnek. „Közmunkával átforgattuk a cserepeket és új ereszcsatornát tettünk, hogy védjük az épületet. A tiszteletes úr megbízott egy vállalkozót, hogy elvégezze a munkálatot. Bemutatták a tervet is, és nekifogtak egy sánc ásásának, hiszen a legfontosabb, hogy megerősítsék az alapot. Sajnos ezután leálltak a munkálatok. Nem tudjuk, hogy mikor indul újra. Közben jómagam és Nagy Jenő, (szintén önkormányzati képviselő) házról házra jártunk, és kértük a szentannaikat, hogy felekezettől függetlenül támogassák az építkezést. A legtöbben adtak pénzt, 50-100 lejt, nálam összesen 3200 lej van, tudomásom szerint kollégámnál is körülbelül ennyi lehet. Ebből kellene fizetni majd a vállalkozót, persze ez korántsem lesz elegendő” – mondta a képviselő, aki szerint nagy baj, hogy nem folyatódik a munkálat, hiszen sokan mondták, hogy szívesen jönnének közmunkázni, segíteni. „Az egész közösség érdeke, hogy legyen egy megfelelő halottasház” – mondta  Bereczki Jenő.

Németországban van a vállalkozó

A nyárádszentannai lelkész, Gecző András a Székelyhonnak elmondta, hogy a háromszáz lelket számláló református közösségben több éve esedékes a ravatalozó építése. Először felmerült annak a lehetősége, hogy a parókia udvarára építsenek, de ebbe nem egyezett be a műemlékvédelem, majd azért döntöttek a volt felekezeti iskola átalakításáról, hogy megőrizzék annak állagát, és használni is tudják. „Kis lépésekkel tudjuk csak megvalósítani a tervet, részben azért, mert Nyárádszentannán nincsenek nagy vállalkozók, akik nagyobb pénzösszeggel tudják támogatni az átalakítást. Jelenleg a vállalkozó még Németországban van, hiszen télen ott dolgozott, de bízom benne, hogy hamarosan hazajön, és akkor folytatja a munkát. Pénzt még nem adtunk neki, az összegyűlt összegek az önkormányzati képviselőknél vannak, amikor szükség lesz rá, akkor majd ideadják” – mondta a lelkész, akitől azt is megtudtuk, hogy Nyárádszentannán évente 7-10 református temetés van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében

A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
2026. április 07., kedd

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak

Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen

Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen
2026. április 07., kedd

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban

Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban
2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
Hirdetés