Cserkésztoborzó Magyarrégenben

Már a kora délelőtti órákban cserkészdaltól volt hangos kedden a magyarrégeni református parókia udvara. Toborzót szervezett a cserkészcsapat.

Fábián András

2014. szeptember 11., 15:542014. szeptember 11., 15:54

Isten hozott! Ez itt Aprajafalva. Gyere be, térj be! Vár rád a 37-es számú Koós Ferenc cserkészcsapat! – állt a kapura függesztett hirdetőtáblán.

Gyerekek és ifjak, cserkészjelöltek, de még az öreg cserkészek is jelen voltak a toborzóval egybekötött új cserkészév megnyitóján. Az idősek között ott volt Samu Pál nyugalmazott tanár, néhai cserkészparancsnok, Magyary Levente, aki régi cserkésztörténeteket mesélt a gyerekeknek, és bemutatta az I. Rákóczi György öregcserkész-csapat zászlaját, valamint Moga Éva néni, akit 70 esztendővel ezelőtt avattak cserkésznek.

A 37-es számú Koós Ferenc cserkészcsapat tagjai – szám szerint harmincan – cserkészdalokkal, szórakoztató játékokkal ismertették meg a leendő tagokat. A kisebbeknek bemutatták rovásírás-tudásukat, volt kőfestés, kiszabadították Ritmitörpét a csúnya pók karmai közül, csatakiáltásokat tanultak. A hét újonc ígéretet tett, hogy visszatérnek, mert tagjai szeretnének lenni Magyarrégenben ennek az összeforrt, vidám csapatnak.  

Biró Júlia, a magyarrégeni 37-es számú Koós Ferenc cserkészcsapat parancsnoka elmondta, hogy a toborzóval indult az új cserkészévük. Az elmúlt év októberében részt vettek a Dalospacsirta országos nép- és cserkészdal versenyen Marosszentgyörgyön. Két első és egy második díjat, a néptáncban harmadik díjat, a kézműves versenyen két első díjat szereztek.

Decemberben adventi vásárt, illetve a betlehemi lángosztót szerveztek, amelyen részt vett az egész Maros-körzet. Április végén a szamosújvári országos rovásverseny következett, ahol huszan voltak a csapatból. Kiscserkész korosztályban az első négy helyet, cserkészkorosztályban az első három díjat, vándorkorosztályban 2. és 4. díjat nyertek. Csapatversenyben mindhárom korosztályban az első díjat kapták. Botrovásban egy első illetve egy 3. díjat szereztek meg. Budapesten a Kárpát-medencei rovásversenyen hat cserkésznek sikerült részt venni. A kiscserkészek az első három díjjal tértek haza, a cserkészek pedig az első és második helyezést érték el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
2026. április 03., péntek

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda
2026. április 03., péntek

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben

A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben
2026. április 03., péntek

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve

Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve
2026. április 03., péntek

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz

A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz
2026. március 31., kedd

Dicsőszentmártoni kislányok ügye: gyermekvédelmi ellenőrzést kezdeményezett a rendőrség

A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.

Dicsőszentmártoni kislányok ügye: gyermekvédelmi ellenőrzést kezdeményezett a rendőrség
2026. március 31., kedd

Termelői vásár Marosvásárhely főterén: csütörtök estig várják a látogatókat

Megnyílt a húsvéti termelői vásár Marosvásárhely főterén, ahol helyi finomságokat, kézműves portékákat, horgolt nyuszikat és díszített tojásokat kínálnak. A vásár csütörtök estig várja a látogatókat naponta 10 és 19 óra között.

Termelői vásár Marosvásárhely főterén: csütörtök estig várják a látogatókat
Hirdetés