
Fotó: Boda L. Gergely
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezetei idén is a családi programokat helyezik előtérbe március 15-én – derült ki a március 6-ai sajtótájékoztatón ismertetett programtervezetből.
2014. március 06., 16:082014. március 06., 16:08
2014. március 06., 17:582014. március 06., 17:58
Az idén a Pilvax-kávéházat a főtéri Deus Providebit Tanulmányi Házban rendezik be, mivel a Várban felújítási munkálatok zajlanak – mondta el az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke, Cseh Gábor. A gyerekeket, fiatalokat, családokat megszólító program 10 órakor kezdődik és 19 óráig tart, 16 órakor pedig a Petőfi-szobornál tartanak ünnepélyes megemlékezést.
„14 órakor részt veszünk az RMDSZ rendezvényén, és ők is részt vesznek a miénken” – fogalmazott Cseh Gábor. Elmondta, első alkalommal szerveznek szónokversenyt, amelyre március 13-ig jelentkezhetnek VIII.–XII. osztályos diákok 3–5 perces beszéddel, amelyben megidézik március 15. szellemiségét, a beszédeket pedig szakavatott zsűri bírálja el Sebestyén Mihály vezetésével. A Néppárt Maros megyei elnöke, Portik Vilmos hozzátette, a magyar kormány üzenetét idén Hidvéghi Balázs, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke hozza el Marosvásárhelyre. „Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a családi és gyerekprogramok kerülnek előtérbe, kevésbé a szónoklatok” – mondta.
A Néppárt marosvásárhelyi szervezetének elnöke, Jakab István ismertette: a 10 órai megnyitó után kokárdakészítés, 1848-as puzzle, énektanítás, kokárda-bemutató, a Marosvásárhely környéki székelyruhákból, valamint a magyarsághoz és a szabadsághoz kötődő falvédőkből kiállítás, Kossuth Lajos emlékkiállítás, magyaros ruhák bemutatója, bajusz- és szakállverseny lesz. Óvodások és kisiskolásoknak számára rajzversenyt szerveznek: Állj be Berci, katonának! címmel, az úgynevezett Y generáció számára pedig Lájkold a csákót! fénykép-verseny várja az érdeklődőket. Továbbá jelen lesz és előadást tart a mezőkölpényi Szabó Teréz, a Népművészet Mestere díj kitüntetettje.
„Karácsony is karácsonykor van”
A Néppárt megyei elnöke, Portik Vilmos a március 10-ei Székely Szabadság Napjával kapcsolatban elmondta, arra buzdítanak minden magyart, hogy vegyen részt a megemlékezésen. „Karácsony is karácsonykor van, és senki nem kesereg a szilveszter közelsége miatt, így mi is helyénvalónak tartjuk, hogy legyen a székelységnek egy emléknapja, március 10-én. A polgármester magatartása mutatja, mennyire tolerálnak minket, hogyan tolerálják a magyarság szabadságvágyát, és ezzel majd szembesülnek, amikor a hazamenés lesz” – mondta.
Hozzátette, a rendezvényre saját plakátot készítettek, amelyet a Klastrom utcai székház melletti lakóház kerítésére függesztettek ki – ahova egyébként mindig, a tavaly március 10-ei és október 27-ei megmozdulásokat is –, azonban megjelent a helyi rendőrség alkalmazottja és a plakát eltávolítására szólította fel őket, illetve a szomszédot. „Eddig soha nem volt semmi gond, most van. Eltávolítottuk a plakátot, mert a szomszéd nem adott írásos beleegyezést, hogy kitehetjük, és nem akartuk, hogy 50 ezer lejes bírsággal fenyegessék” – tette hozzá Portik Vilmos.
Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.
Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.
Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.
Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.
Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.
Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.
Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.
A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
szóljon hozzá!