
Fotó: Boda L. Gergely
Olvasónk szerint ellehetetlenítik a Marosvásárhely és Budapest között vasúton közlekedőket azzal, hogy megszüntetik kedvezményes ára miatt népszerű, Fortuna elnevezésű menetjegy kiállítását. A nagyállomáson megtudtuk: technikai okok miatt szünetel a Fortuna.
2014. július 11., 10:452014. július 11., 10:45
2014. július 11., 11:062014. július 11., 11:06
Vasile Bora, a marosvásárhelyi nagyállomás vezetője elmondta: csak ideiglenesen szünetel a nagy népszerűségnek örvendő menetjegy árusítása. Technikai okokból, a Püspökladány és Biharkeresztes vonalon végzett hídjavítás miatt július 1–18. között nem lehet Fortuna menetjegyeket vásárolni, ám e hónap 19-étől augusztus 25-ig, a helyek függvényében, újból lehetséges lesz Fortuna menetjegyet váltani. A újraindulás után az árak változatlanok maradnak, egy út 19 euróba, egy menettérti jegy pedig 38 euróba kerül. A Fortuna jegyeket továbbra is legkevesebb öt nappal az indulás előtt kell megvásárolni.
A továbbiakban is lehetőség lesz kerékpárok szállítására, az egyedüli változás a június 19. és augusztus 25. közötti időszakban abban áll majd, hogy a vonat Budapesten nem a Keleti-, hanem a Nyugati pályaudvarról indul, illetve ide érkezik.
Megkérdeztük azt is, hogy mi lesz augusztus 25-e után, ám az állomásfőnökség nem kapott erre vonatkozó tájékoztatást a feletteseitől.
Az 366/377-es számú gyorsvonat, melyre a Fortuna menetjegy érvényes, az egyetlen közvetlen vonatjárat a Budapest–Marosvásárhely útvonalon. A második legelőnyösebb a Corona nemzetközi gyorsvonat járata, mely kikerüli ugyan Marosvásárhelyt, viszont Dédán megáll. Így a reggel 6 óra 8 perckor Magyarországról Dédára érkező utasok mintegy 6 óra várakozás után, negyed egykor felszállhatnak az őket Marosvásárhelyre szállító járatra.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!