
Elismerését fejezte ki Zsigmond Barna Pál csíkszeredai magyar főkonzul Lakó Péterfi Tünde kétnyelvűség érdekében végzett munkájáért. Sokan a kezdeményező mellé álltak a piacon osztogatott kétnyelvű ártáblák ügyében, az aktivista azonban azt szeretné, ha a segítségnyújtás egyszerű polgárok szintjén maradna.
2013. október 05., 23:142013. október 05., 23:14
2013. október 05., 23:192013. október 05., 23:19
A főkonzul megkereste a kezdeményezőt, és felkérte egy közös vásárlásra a volt November 7. lakótelep piacán. Magyar és román árusoktól egyaránt vásároltak, amelynek során a főkonzul megköszönte a román termelőknek, hogy használják a kétnyelvű táblákat. Lakó Péterfi Tünde úgy gondolja, ez egy jelentős gesztus volt a marosvásárhelyi magyarság felé, és jó példa az igéretek helyetti cselekvésre.
A kezdeményező sok támogatást kapott magánszemélyektől, szervezetektől és politikai pártoktól, amiért nagyon hálás. Ezzel kapcsolatban szeretne néhány dolgot pontosítani, ezért egy nyilatkozatban fejezte ki köszönetét és kérését. A kezdeményező engedélyével a nyilatkozat az alábbiakban olvasható.
„A félreértések elkerülése végett úgy döntöttem, hogy nyilatkozatot teszek közzé. Elsősorban szeretném megköszönni mindenkinek, aki felajánlotta a segítségét, és kiállt mellettem. Civilek, szervezetek, pártok egyaránt biztosítottak arról, hogy mellettem állnak, és mindenben segítenek. Meggyőződésem, hogy szükségem is lesz segítségre.
Szeretnék azonban leszögezni egy nagyon fontos dolgot. Segítséget kizárólag civil embertől fogadok el. Ezt azért tartom fontosnak, mert úgy gondolom, hogy rendkívül nagy esélyünk van ezekben a napokban, hetekben, hogy a magyarság pártállástól függetlenül összefogjon, és végre egy nemzetként követeljük és talán meg is kapjuk a jogainkat.
Ez a döntésem senki és semmi ellen nem irányul, minden tiszteletem a politikai pártoké és szervezeteké. Nagy szeretettel kérem, értsék ezt meg, és vegyék tudomásul.”
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!