Hiába a nemrég szárnyra kelt híresztelések, nem szűnik meg az Erdély FM – állítja közleményében a rádió szerkesztősége. Mindezt abban a kontextusban kívánták közölni, hogy az RMDSZ-közeli sajtóban a napokban fontos változások történtek.
2017. január 03., 18:582017. január 03., 18:58
Olyan értesülések kaptak szárnyra a napokban, amelyek szerint megszűnik a marovásárhelyi központú, RMDSZ-közeli Erdély FM rádió. Ezt kívánta cáfolni kedden a rádió szerkesztősége azzal, hogy közleményt adott ki.
Eszerint a Janovics Jenő Alapítvány kuratóriuma nem foglalkozik az Erdély FM rádió megszüntetésének kérdésével. Megkeresésünkre Jakab Orsolya felelős szerkesztő megerősítette: „tudtuk szerint” nem szűnik meg a rádió, sőt hírszerkesztő, hírbemondó kollégát keresnek. Hozzátette, jelenleg átszervezés alatt áll a szerkesztőség, és valószínű, hogy ezután sem kap igazgatói megbízatást senki. A rádió volt igazgatója, Kelemen Ármin Attila ugyanis pár hónapja felmondott, és azóta sincs új igazgatója az Erdély FM-nek.
Jakab Orsolya a napokban a gyereknevelési szabadságra távozó Korodi Zsuzsanna helyett a szerkesztőség vezetését vette át.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
szóljon hozzá!