„Van idő” – egy líceumot végzett Down-szindrómás fiú útja az elfogadásig

Éppen kosáredzése előtt találkoztunk Balogh Dániellel, aki idén végzett a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumban. A beszélgetésre édesanyjával érkezett, hiszen Dániel más, mint a többi végzős: Down-szindrómával éli mindennapjait.

Dániel lassú, higgadt tempóban beszél, ahogy a mindennapjait is éli családja körében, Marosvásárhelyen. Elmondta, hogy munkát keres, majd rögtön hozzátette, hogy nagyon szerette az iskolát.

Szeret rendet tartani maga körül, pakolni és rendszerezni – ezt már édesanyja, Balogh Ildikó mesélte róla. Kedvenc tantárgyai a matematika és a földrajz voltak, imádta a vaktérképek kitöltését, és kirándulni is nagyon szeret. Rendszeresen agyagozik, táborokba jár, sőt Magyarországon is járt már szülei nélkül.

Négy évvel ezelőtt volt először több napig távol a családjától. Szülei izgatottak voltak, hiszen nem tudhatták, hogyan boldogul majd önállóan. Édesanyja szerint Dániel sok mindenre képes egyedül is, csupán lassabb tempója miatt veszik át néha a szülők a feladatát, amikor kevés az idő. A táborokban azonban ezt is megtanulják kezelni, és alkalmazkodnak hozzá.

Az iskolai évek kezdete

Iskolai éveit a marosvásárhelyi Dacia Általános Iskolában kezdte, mert körzetileg oda tartoztak, a szülők pedig kifejezetten olyan nyitott gondolkodású tanítót kerestek, aki vállalja egy Down-szindrómás fiú tanítását.

Simon-Kerekes Csilla tanítónő pozitívan állt a feladathoz. Bár kihívást jelentett számára, mégis vállalta, sőt negyedik osztály végén megköszönte, hogy rábízták Dánielt.

– mesélte mosolyogva az édesanyja.

Nyolcadikban felmerült a nagy kérdés: hogyan tovább? Egy másik Down-szindrómás gyerek édesanyjának tanácsára megpróbálkoztak a nyolcadikos képességfelmérő vizsgával, abban bízva, hogy Dániel bejuthat a sajátos nevelési igényű tanulók számára fenntartott helyek egyikére. Külön termet és felügyelőt kértek számára, így

A középiskolai fogadtatás vegyes volt, mert kihívást jelentett egy Down-szindrómás diák jelenléte, de végül elfogadták, az osztály hamar megértette Dániel helyzetét. Osztálytársai mind kedvelték, egy lánycsoport pedig különösen a szárnyai alá vette. Osztályfőnökét nagyon kedvelte, csakúgy, mint a földrajz- és a némettanárát.

A fogalmazás, a szövegalkotás nehezére esik, ebben osztálytársai segítettek neki. Olvasni viszont igazán szeret – tudtuk meg Dánieltől, miután lassú öleléssel üdvözölték egymást egy edzésre érkezett társával.

Szülőként a bizonytalanság a legnehezebb

A legnehezebb az volt szülőként, amikor Dánielt beíratták a közoktatásba: vajon elfogadják-e majd, és nem jön-e el egyszer az a pillanat, amikor azt mondják neki, hogy távoznia kell, mert a helye inkább egy speciális osztályban lenne. A szakemberek felmérése azonban megerősítette, hogy Dániel képes megállni a helyét egy hagyományos közösségben is.

– fogalmazott az édesanya. Romániában elindult ugyan egy folyamat ezen a téren, de még gyerekcipőben jár. A Special Olympics szervezet is ezért az ügyért dolgozik: néhány éve indult egy program is, amely a fogyatékkal élő fiatalok munkába állását támogatta volna, ám a bürokrácia továbbra sem könnyíti meg a helyzetet.

Dániel szeret könyveket rendezgetni, szereti a könyvek tapintását, de szívesen pakol be a mosogatógépbe is. Így

Baristatanfolyamot is elvégzett már, otthon pedig gyakran kávét főz édesapjának, tehát ezt a szakmát is könnyen elsajátíthatná egy valódi kávézói környezetben – meséli róla az édesanyja.

Mi lesz ezután?

Idén szembesültek a kérdéssel: mi történik a középiskola elvégzése után? A városban alig van lehetőség arra, hogy egy Down-szindrómás fiatal rendszeres foglalkozásokon vegyen részt. Mindössze két szervezet kínál ilyen programokat, ám mindkettő túlterhelt, és nem tudnák naponta fogadni Dánielt sem, hiszen jelenléte egy teljes állású munkatárs figyelmét igényelné.

Balogh Ildikó azt üzeni a hasonló helyzetben lévő szülőknek: elengedhetetlen megtalálni azt a pedagóguskört, amely nyitott a Down-szindrómás gyermekkel való foglalkozásra, és fontos, hogy létrejöjjön az összhang a szülő, a gyermek és a pedagógus között.

A hivatalokban a szülők gyakran nem kapnak egyértelmű választ – legyen szó akár szociális támogatásról, akár munkavállalási papírokról –, ezért különösen fontos, hogy tájékozódjanak jogaikról és lehetőségeikről. Megyénként is eltérően értelmezik a törvényt, ezért ez a tájékozottság szinte nélkülözhetetlen. A szülőkben amúgy is sok a bizonytalanság, ezt pedig könnyen tovább mélyítik.

– tanácsolja az édesanya. „Találkoztam már olyan pedagógussal is, aki azt mondta, hogy nincsenek felkészülve egy ilyen sajátos nevelési igényű gyerekre, de erre én is csak azt tudom mondani, hogy a szülő sincs erre felkészülve, és mégis kell csinálni, majd menet közben felkészülünk” – zárta a beszélgetést Balogh Ildikó, mert közben kezdődött is Dániel kosáredzése.