Az ünnepek lejártával a karácsonyfa díszei ismét visszakerülnek a dobozokba, és a fenyőfától is megválnak az emberek. Mivel ezeket nem lehet leengedni a tömbházakban lévő szemétledobókon, a lakosoknak más módszert kell találniuk. Kíváncsiak voltunk olvasóink szokásaira a fenyőfa eltávolítását illetően, továbbá a köztisztasági vállalatot is megkérdeztünk, hogy mikor hordják el ezeket.
2014. január 07., 17:332014. január 07., 17:33
2014. január 07., 17:582014. január 07., 17:58
A vélemények megoszlanak, egyesek szeretnek minél többet gyönyörködni karácsonyfájukban, mások a hagyományhoz híven vízkeresztkor megválnak a fenyőtől. A fa minősége is meghatározó tényező, vélekedett Lessel Irén. „Az idén olyan szép fenyőt találtunk, hogy még sajnálom kidobni. Mivel nem hullnak a levelei, még tartom. Pár hét múlva majd kitesszük a szemét mellé, és az elmúlt évek tapasztalataiból ítélve percek alatt eltűnik majd” – magyarázta a hölgy.
A fiatalok nem szeretik hamar kidobni a fenyőfát, derült ki Bartha Eszter válaszából. Az orvostanhallgató kijelentette, a vizsgaidőszak végéig a fa a helyén marad. „Úgy gondolom, hogy a fa még őrzi a karácsony hangulatát, és ezt nem kellene olyan gyorsan megsemmisíteni” – mondta az egyetemista.
Nem kell foglalkoznia a fa eltávolításával Iszlai-Téglás Beátának, ugyanis idén műfenyőt dísztettek fel családjával. „Természetesen nem helyettesíthető a fenyő, de néhány ág a vázában biztosította az illatot. Emellett az ünnepek után nem kell azon gondolkodnunk, hogy mi legyen a fával” – jegyezte meg az egyetemista.
Szilveszter után két három nappal már kitette a fenyőt Bodó Ilona. „Már kezdett hullni a levele, ezért kitettük a konténerek mellé, onnan elég gyorsan elviszik” – tudtuk meg a nyugdíjastól. Fazakas Árpád lakhelyén nincsenek konténerek, csak az utca másik végében. „Messzebb kell vinni a fát, de nem hagyhatom a tömbház előtt, és a szemetesek is majd onnan viszik el” – mondta a lakos.
A Salubriserv köztisztasági vállalat képviselőjét, Suciu Silviut kérdeztük arról, hogy hogyan kell eljárni a karácsonyfa eltávolításakor. „Mi mindig azt ajánljuk, hogy a nagyobb konténerek mellé tegyék a fákat, de a lakosok ezt már megszokták, az előző években is így tettek” – mondta vállalat munkatársa. Azt is megtudtuk, hogy jelen pillanatban is elhordják a már kitett fákat, azonban péntektől indul egy olyan autó, amely kizárólag a fenyőket gyűjti majd össze, ezért érdemes addig várni. Az autó körbejárja majd a várost, az összeszedett fákat pedig a városi kertészetbe szállítják, ahol szakemberek dolgozzák fel ezeket.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!