Borbély: használni a képzett katonákat

A képviselőház külügyi bizottságának vezetőjeként Borbély László Maros megyei képviselő a NATO vezetőivel való brüsszeli találkozóról elmondta: a tervek között szerepel, hogy „hatékonyabban használják” a mintegy 40 ezer magasan képzett román katonát.

Gáspár Botond

2014. március 30., 12:242014. március 30., 12:24

2014. március 30., 13:092014. március 30., 13:09

Románia jól döntött az orosz-ukrán vitában kifejtett állásfoglalásaiban, ezt erősítették meg a NATO vezetői – mondta Marosvásárhelyen Borbély László –, hiszen Oroszország nem vette figyelembe az Ukrajna területi egységének tiszteletben tartására vonatkozó nemzetközi dokumentumokat, ezek közül kettőt pedig a NATO-val írt alá.

„Más a helyzet, ezért másként kell előkészíteni a szeptemberi nagy-britanniai NATO-csúcstalálkozót. Romániában nincs sem közvetett, sem közvetlen veszély, de geopolitikai szempontból Lengyelország és a balti államok mellett a legérintettebb térség vagyunk. Az észak-atlanti katonai szervezet elemzi, hogy miként fog reagálni, ha netán még sor kerül ilyesmire, de a cél a megelőzés, ezért intenzívebb jelenlétre van szükség, plusz hadügyi potenciállal erősíti meg ezeket az országokat. Azt kérték, hogy ne csökkentsük a hadügyi kiadásokat. 1,08 és 1,9 százalék között mozog az uniós tagországok költségvetésének katonai kiadása, Románia esetében ez 1,5 százalék” – mondta Borbély. Hozzátette, kedden lesz tíz éve annak, hogy Románia a NATO teljes jogú tagja lett, s ebből az alkalomból a két ház közös nyilatkozatot ad majd ki, amelybe javasolni fogja, hogy kerüljön be: megnövelt katonai alkalmasság kell Romániában. „Közép-Kelet Európában mi küldtük a legtöbb katonát a különböző nemzetközi bevetésekre, megközelítőleg 40 ezer kivételesen képzett katonánk van.

Ezt ki kell használni, a NATO-sokkal közösen kell részt venniük a védelemben. Senki sem akar háborút, hidegháborút sem, de földrajzi-politikai szempontból Románia az Európai Unió és a NATO keleti határa, amely szomszédos Moldovával és Ukrajnával is” – ismertette a képviselő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében

A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
2026. április 07., kedd

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak

Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen

Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen
2026. április 07., kedd

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban

Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban
2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
Hirdetés