Minden olyan magyarlakta településen, ahol még nincs szervezetünk, jelen akarunk lenni, ahol pedig elégedetlenek vagyunk a helyi szervezet eredményeivel, ott tisztújítást kell tartani – mondta az MPP elnöke január 8-ai sajtótájékoztatóján.
2013. január 08., 13:462013. január 08., 13:46
2013. január 08., 17:042013. január 08., 17:04
„A júniusi helyhatósági választásokon 283 önkormányzati tisztséget szerzett az MPP, ezzel a magyarság körében mintegy 11 százalékos a támogatottságunk. Ez az eredmény befolyásolta a parlamenti választásoktól való távolmaradásunkat, hiszen a bejutási küszöb öt százalék, a magyarság aránya Romániában pedig hat százalék. Január 4-én Gyimesközéplokon találkoztunk a székelyföldi képviselőkkel, mintegy 70–80 tanácsossal és helyi vezetővel. Terveink között megfogalmaztuk, hogy szorosabb kapcsolatot építünk ki a mezőgazdasági szervezetekkel. Továbbá minden olyan magyarlakta településen, ahol még nincs szervezetünk, ott jelen akarunk lenni, ahol pedig elégedetlenek vagyunk a helyi szervezet munkájával, ott tisztújítást írunk ki. Meg kell erősíteni a pártfegyelmet”– ismertette az MPP elnöke, Biró Zsolt, aki október 13-ától tölti be a tisztséget.
Hozzátette, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, valamint a marosvásárhelyi és a Maros megyei szervezetben (utóbbi kettő esetében ideiglenes elnökség tevékenykedik) lesz tisztújítás, továbbá vizsgálják, hogy milyen formában induljanak az időközi helyhatósági választásokon. „Én a versenyt szorgalmazom, és szeretném, hogy az MPP megméretkezzen, de erről a helyi szervezetek döntenek” – mondta Biró Zsolt. A Hargita megyei Szentábrahámon és a Kovászna megyei Kovásznán tartanak polgármesterválasztást, a jelöltek iratcsomóinak leadási határideje január 20., majd következik a kéthetes kampány.
Az MPP elnöke leszögezte: az RMDSZ jobboldali alternatívájaként jöttek létre, és továbbra is megőrzik a párt identitását, koalíciót vagy fúziót csak úgy kötnek, hogy ez ne sérüljön.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!