
Az idei helyhatósági választásokra vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá kedden az MPP Maros megyei szervezete és a Marosszéki Székely Tanács, amelynek értelmében utóbbi elnöke, Biró Zsolt a Polgári Koalíció jelöltjeként indul a Maros Megyei Tanács elnökségéért.
2012. március 06., 15:552012. március 06., 15:55
2012. március 06., 17:032012. március 06., 17:03
„Rendszerváltásra van szükség a romániai magyarság körében is, hiszen \'89-ben nem következett be az a változás, amit akkor mindannyian reméltünk. Úgy vélem, a magyarság körében is bátorítani kell a politikai versenyt. A Székely Nemzeti Tanács szervezetként nem politizál, célja az autonómia és ezért mindent megtesz, Maros megyében pedig látszik, hogy az autonómiáért melyik szervezet nem kíván tenni és mellébeszél, és melyik akarja komolyan az önrendelkezést. Emiatt, ha úgy tetszik, a Marosszéki Székely Tanács beszáll a politikába az autonómia érdekében. Nem vagyok tagja a Magyar Polgári Pártnak, hanem a Polgári Koalíció jelöltjeként szállok versenybe a megyei tanácselnöki tisztségért” – ismertette Biró Zsolt (jobbról a második), akinek március végén jár le a hat hónapos fizetés nélküli szabadsága a Marosvásárhelyi Rádiónál.
„A törvény értelmében senkinek nem lehet korlátozni a választhatóságát, és csak 30 nappal a választások előtt, tehát a kampány idejére kellene felfüggesszem a tevékenységemet. Elvileg áprilistól visszamehetnék a rádióhoz, de a sajtótetika azt követeli, hogy jelöltként ne dolgozzak a sajtóban, ezért további hat hónapra jogom van meghosszabbítani a fizetésnélküli szabadságomat, és ezt fogom tenni” – ismertette a jelölt. Arra a kérdésre, hogy kvázi munkanélküliként miből fogja a kampányt finanszírozni, elmondta: nem munkanélküli, mert jelenleg is újságíróként dolgozik az írott sajtóban, ebből tartja fenn családját, a kampány esetében pedig a Polgári Koalíciótól, fizikai személyektől, gazdasági vállalkozóktól vár támogatást. Fő céljaként az autonómiatörekvést jelölte meg, és amennyiben őt választanák meg a Maros megyei önkormányzat élére, akkor népszavazást írna ki ez ügyben.
Ezekkel egyetértett az MPP elnöke, Szász Jenő (jobbról), Maros megyei elnöke, László György (bal oldalon), és a Polgári Koalíció marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, prof. dr. Benedek Imre (balról a második) is.
A Maros Megyei Tanács elnökségéért eddig az RMDSZ részéről Lokodi Edit Emőke, az ellenzéki Szociálliberális Unió részéről a liberális Ciprian Dobre jelentette be indulását, a PD-L színeiben pedig valószínűleg Marius Paşcan jelenlegi prefektus vesz részt a júniusi megmérettetésen.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!