Belga önkéntesek segítenek Havadtőn

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Két hétre egy fiatal belga önkéntesekből álló csoport érkezik Maros megyébe, akik Havadtőn is dolgozni fognak a helyiekkel együtt, a tavaly elkezdett sírkőmentési akció keretében.

Gligor Róbert László

2014. július 01., 16:102014. július 01., 16:10

2014. július 01., 16:232014. július 01., 16:23

Szerda délelőtt érkezik meg a tizenhét belga fiatal, akiket Havadtő lát vendégül. Az önkéntes munkára érkezőket a Jeunes en Roumanie (Fiatalok Romániában) szervezet irányította ide, amely több éve küld nyári közösségi munkára fiatalokat országunkba.

Szerda délután A helyi örökség védelme és népszerűsítése címmel tartanak bemutatkozó találkozást Sógor Csaba európai parlamenti képviselő fővédnökségével, ahol a vendégek Maros megyével, a Kis-Küküllő mentével és Havadtővel, annak értékeivel ismerkednek meg. A belgákat a helyi szervezők, pedagógusok, továbbá Gyulakuta polgármestere, valamint Kinda István muzeológus fogadja.

Az önkéntesek két hetet töltenek Romániában, ez idő alatt nemcsak az országgal ismerkednek meg, hanem Havadtőn közösségi munkát is végeznek. Főleg a tavaly elkezdett sírkőmentési akcióban dolgoznak a helyi református régi temetőben, sírköveket emelnek ki a földből, megtakarítják ezek környezetét, s a térrendezés után segítenek ezek visszaállításában.

Két nap a helyi múzeumi gyűjteménynél állagmegőrzési munkát is végeznek, de egy nap helyi időseknél is dolgozni fognak – tudtuk meg Dónáth Istvántól, a Pro Havadtő szervező egyesület alelnökétől, aki azt is elmondta: megkeresésükre két hónapja járt Havadtőn a belga szervezet vezetője, és miután a helyiek bemutatták elképzeléseiket, a belga fél rábólintott az együttműködésre.

A fiatalok utaztatását és ellátását a Jeunes en Romanie fedezi, a vendégek elszállásolását a helyi gyermekotthonban oldják meg. A projekt egyéb költségeihez ugyanakkor hozzájárult a községi és megyei önkormányzat, a Pro Havadtő egyesület, a Székely Nemzeti Múzeum és a helyi lakosság.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés