Az ügyvéd valóban a várost képviseli? – kérdezte az ügyész, majd elhalasztották a tárgyalást

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Február 8-át tűzte ki új tárgyalási időpontnak a Maros Megyei Törvényszék abban az ügyben, amelyben az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) indított Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea és a városháza volt jegyzője, Maria Cioban ellen.

Simon Virág

2017. január 19., 17:152017. január 19., 17:15

A város vezetőjét azzal vádolják, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat 2008-ban az ő kezdeményezésére adott jogtalanul ingyenes használatba egy több mint 20 ezer négyzetméteres telket egy sportegyesületnek, és ezáltal megkárosította az önkormányzatot.

A vádhatóság szerint a sportegyesület nem volt közhasznú, és tevékenysége sem tette indokolttá, hogy ingyen kapja meg a telket. A bérbeadást a tanács megszavazta, de a vádhatóság szerint az önkormányzati képviselőknek nem volt tudomásuk a határozat törvénytelenségéről. Az egyesület később bérbe adta a telket egy másik sportegyesületnek, amelytől 2,5 millió lejt kapott bérleti díjként. Az ügyészség szerint a sportegyesületnek évi járadékot kellett volna fizetnie az önkormányzatnak, de ezt nem tette meg, így a várost 1,1 millió lejes kár érte.

A törvényszék kérte, hogy a városi tanács nevezzen ki egy személyt, aki az ügyben a város érdekeit képviseli, s ha kimondják, hogy a sportklub bérleti díjat kellett volna fizessen, követelje vissza a várost ért kárt a klubtól. Hosszas huzavona után nevezték ki a január 13-ai rendkívüli ülésen Sergiu Papuc ügyvédet, szociáldemokrata tanácsost.

Sergiu Papuc a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, hogy az ügyben  január 16-ára volt kitűzve a tárgyalás, de ezen az egyik ügyész halasztást kért, megkérdőjelezve, hogy Sergiu Papuc valóban a város képviselője. „Nem értem, hogy miért nem volt mindenki számára világos, hogy engem a helyi tanács bízott meg, és erről határozatot fogadott el, de a bírónő a halasztás mellett döntött. Kérni fogja a prefektúrától, erősítse meg, hogy az én kinevezésemről szóló tanácsi határozat törvényes-e vagy sem. A következő tárgyalást pedig február 8-ra tűzte ki” – számolt be érdeklődésünkre Sergiu Papuc.

A január 13-ai tanácsülésen egyébként Hermann Mark Christian, a Szabad Emberek Pártjának tanácsosa felhívta a testület figyelmét, hogy a határozat szövege nem elég egyértelmű, de javaslatát figyelmen kívül hagyták.

Dorin Florea ellen egy másik büntetőper is folyamatban van a Hargita Megyei Törvényszéken, amelyet hasonló okokból szintén többször elhalasztottak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat