
Fotó: Gligor Róbert László
Úgy tűnik, az erdőszentgyörgyi magyarok idéntől méltón és egyetértésben fognak emlékezni nemzetünk történelmi pillanataira: hamarosan kopjafás emlékművet állítanak a kisváros főterén.
2012. március 04., 13:522012. március 04., 13:52
2012. március 04., 14:352012. március 04., 14:35
Az erdőszentgyörgyi magyaroknak régi álma, hogy kijelöljenek és kiépítsenek egy olyan helyet, ahol nemzeti ünnepeink (március 15., augusztus 20., október 6.) alkalmával összegyűlhessenek, méltóan emlékezhessenek. Ugyanis a kisvárosnak nincs szabadságharcos hőse vagy emlékműve, ezért ünnepeiket eddig az iskola, templom vagy a művelődési otthon falai között ülhették meg. Két-három éve már körvonalazódni kezdett egy szabadságharcos emlékmű felállításának kérdése: olyan helyet szerettek volna találni, amely csak a magyaroké és amely biztonságos. Ilyen helynek tűnt a főtéri református templom udvara – mondta el portálunknak Hegyi László alpolgármester.
Válasz a provokációra?
Ekkor következtek be a helyi románok provokatív akciói, amely során engedélyek nélkül egy-egy ortodox keresztet állítottak fel a település két bejáratánál. A magyarság válasza egyértelmű volt. „Mi sem vagyunk kisebb hitűek!” Ezért úgy döntöttek, hogy a tervezett emlékművet közterületen állítják fel, mégpedig a központi parkban. Abban viszont egyetértettek, hogy ehhez kikérik a városvezetés engedélyét is.
A civilek kezdeményezték a lépést
Három helyi magyar civil szervezet kéréssel fordult a helyi önkormányzathoz. A Bodor Péter, a Százfonat és a Würtenberg Sándor egyesületek egy 1848-49-es szabadságharcos emlékmű felállításának jóváhagyását kérték. A januári soros ülésén a helyi tanács megtárgyalta a kérést és jóváhagyta azt. Így a kisváros központi részén, a Rhédei-kastély melletti parkban felállításra kerül az emlékmű, amelyen már dolgozik annak kivitelezője, a helyi Szabó György fafaragó. Az alkotás két kopjafából áll, amelyek között emléktábla lesz elhelyezve. Későbbi terv, hogy egy fatörzsből újabb öt kopjafa „nőjjönk ki”, s ez összességében a hét magyar vezért is jelképezze.
Magyar összefogás körvonalazódik
Hegyi László a helyi magyarok politikai összefogásának példáját látja a készülő emlékműben. Ugyanis az alapanyagot az RMDSZ, a kivitelezést az MPP biztosítja. „Mindenkinek jó ez így. Nálunk nincs nagy széthúzás, s ez is bizonyítja, hogy ha akarunk, össze tudunuk fogni” – fogalmazta meg portálunknak a kisváros alpolgármestere. Reményeik szerint az erdőszentgyörgyi magyarok március 15-én itt fognak emlékezni, majd a kultúrotthonba vonulnak, ahol az iskolák diákjainak és tanárainak ünnepi műsorára kerül sor. Mindezt közösen képzeli el a két magyar szervezet.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.
szóljon hozzá!