Az állások közel negyede betöltetlen a megyei tanácsnál

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Maros megyei önkormányzat munkáját megnehezítő problémák egyike a személyzethiány – állítja Péter Ferenc tanácselnök. Az alacsony bérezések miatt az állások szinte egynegyedét nem sikerül betölteni.

Szucher Ervin

2017. január 31., 12:192017. január 31., 12:19

Az állások több mint 22 százaléka betöltetlen, ami a megyei tanácselnök megítélésében rendkívül megnehezíti az apparátus munkáját. Péter Ferenc úgy véli: a személyzethiány az egyik legjelentősebb gond, amellyel a Maros megyei önkormányzat küszködik.

Az elmúlt esztendő folyamán a tanács csaknem 31 versenyvizsgát szervezett, a személyzet létszáma mégis mindössze hattal gyarapodott. Míg a múlt év elején 116-an dolgoztak az önkormányzatnál, december végéig ezt a számot alig 122-re sikerült feltornászni. Mindezt olyan körülmények között, hogy az intézmény csaknem több mint másfél száz állással rendelkezik.

„A jelenlegi helyzet részben annak a következménye, hogy a közintézményekben 2009-től korlátozták az alkalmazásokat, másrészt az alacsony bérek is problémát jelentenek” – vélekedett Péter Ferenc.

Szerinte 2016 előtt még valahogy elfogadhatónak tűnt volna a jelenlegi helyzet, a gazdasági válság beállta után ugyanis a kormány jogszabállyal fagyasztotta be az állásokat. Az hogy 31 versenyvizsga után decemberben is nagyjából ugyanannyian dolgoztak az önkormányzatnál, mint az év elején, két dologról tanúskodik: egyrészt számos beosztás iránt nincs szinte semmiféle érdeklődés, másrészt még mindig nagy a személyzeti fluktuáció. Mindkét esetben az okot az alacsony fizetések jelentik. Az elmúlt hat hónapban a megyei tanácsnál az átlagfizetés 2100 lej körül mozgott. Számos hivatalnokból elégedetlenséget váltott ki az is, hogy a bérezések közt jelentős eltérések vannak.

Nem Péter Ferenc az első tisztségviselő, aki a személyzethiányra panaszkodik. Hónapokkal ezelőtt a megyei közgyűlés volt alelnöke, Szabó Árpád is szóvá tette, milyen nehéz szakembert találni bizonyos munkakörökbe. Megkeresésünkre Elena Popa, a közintézmény humánerőforrásáért felelős illetékese is csalódásának adott hangot, mondván, hogy az állások feloldásánál ő is meg volt győződve, hogy többen fognak megpályázni egy-egy beosztást, ehhez képest nagyjából ugyanúgy zárták az elmúlt évet, mint ahogy megkezdték. A kezdőknek csak minimálbért lehet biztosítani, egy kétezer lejes álláshoz viszont csaknem kilencéves szakmai tapasztalatot kell követelni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Fiatal nő tett panaszt bántalmazás miatt egy Maros megyei rendőrre

Tizennyolc éves nő tett panaszt a szovátai rendőrségen, miután élettársa július és augusztus folyamán többször bántalmazta és megfenyegette őt. A férfi a Maros megyei rendőrség munkatársa.

Fiatal nő tett panaszt bántalmazás miatt egy Maros megyei rendőrre
2025. augusztus 24., vasárnap

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról

Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról
2025. augusztus 24., vasárnap

Világpremier az állatkertben a kifutóvá alakított oroszlánketrec

A Marosvásárhelyi Állatkert 61. születésnapján merész műsorral lepték meg a közönséget: kifutóvá vált az oroszlánketrec szombat este. Hajnal Zsuzsanna különleges divatbemutatója egyszerre volt kulturális élmény, tudatos üzenet és világpremier.

Világpremier az állatkertben a kifutóvá alakított oroszlánketrec
2025. augusztus 23., szombat

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével

Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével
2025. augusztus 23., szombat

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval

Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval
2025. augusztus 23., szombat

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult

Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult
2025. augusztus 22., péntek

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért

Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért
2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen