Augusztusra ígéri Maior a vásárhelyi kerékpárutakat

Vitát szült a marosvásárhelyi önkormányzat képviselő-testületének csütörtöki ülésén a két alpolgármester által előterjesztett, 250 kerékpár megvásárlásáról szóló határozattervezet, amelyet végül néhány tartózkodással, de elfogadtak.

Simon Virág

2015. február 26., 17:332015. február 26., 17:33

A szavazásra bocsátás előtt Claudiu Maior ülésvezető a polgármester kérését tolmácsolva azt javasolta, hogy a határozattervezetbe kerüljön bele, hogy csak azután vásárolják meg a kerékpárokat, miután elkészül a Víkendtelepet az Aranykakassal és azt a Ligettel összekötő kerékpárút. „Ez a kerékpárút augusztusig kész lesz” – nyilatkozta Maior.

Bakos Levente szerint a kerékpárút elkészültét nem kell a biciklik megvásárlásához kötni, hiszen elsősorban a turisták bérelnek majd kétkerekű járműveket, hogy azzal közelítsék meg a főtéren, illetve annak környékén levő látványosságokat, vagy akár a Somostetőt.

Józsa Tibor azt nehezményezte, hogy a kezdeményezők nem fordítottak elég figyelmet a turisták és marosvásárhelyiek biztonságára, hiszen egyetlen szó sem esik arról, hogy ki fogja ezeket a kerékpárokat karbantartani, ellenőrizni, ki fog a használók biztonságáért felelni. „Több olyan szakemberrel beszéltem, akik kerékpárkölcsönzéssel foglalkoznak, s felhívták a figyelmem arra, hogy a bérelhető kétkerekűek karbantartása nem egyszerű dolog, szakemberekre van szükség, arról nem beszélve, hogy elég gyakoriak a lopások, rongálások. Nem elég 250 biciklit vásárolni, azokat ki is kell használni” – fogalmazott a képviselő.

Claudiu Maior ülésvezető többször elmondta, csodálkozik az RMDSZ-es önkormányzati képviselők akadékoskodásán, ugyanis az RMDSZ tíz éve kéri a kerékpárutak megépítését, s a 250 bicikli megvásárlása nagy előrelépés lenne a környezetkímélő és költséghatékony közlekedés népszerűsítésében.

Végül a határozatba nem került be Florea kérése, de beiktatták, hogy július elsejéig elkészítik a kerékpárok bérléséről, karbantartásáról és a kölcsönzés mikéntjéről szóló szabályzatot, azt újra szavazásra bocsátják, és közben meghirdetik a versenytárgyalást a városban és erdőben is használható kerékpárok megvásárlására. Szavazáskor hárman tartózkodtak: Bakos Levente, Józsa Tibor és Törzsök Sándor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés